Kárpáti László is indul a polgármesteri címért

Új lendület, menedzseri szemlélet – ezzel a mottóval összegezte Kárpáti László, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a programját. Ebben szerepet kap a fiatalok esélyteremtése és a turizmus felvirágoztatása.

A hétfői sajtótájékoztatón a Fidesz-KDNP somogyi 2-es választókerületi elnöke, Százsfalvi László hivatalosan is bejelentette: a 2019-es önkormányzati választásokon Kárpáti Lászlót, a Fidesz helyi szervezetének újjáválasztott elnökét indítják a polgármesteri címért. Mint mondta, Nagyatádon rengeteg kiaknázatlan lehetőség van, amelyet legjobban a megfelelő politikai hátszéllel lehetne kiaknázni.

Ennek érdekében nagyon fontos lenne, az, hogy egy stratégiai szövetség alakuljon ki Nagyatád vezetése, egy kormánypárti polgármester és testület tekintetében a kormányzattal – nyilatkozta a választókerületi elnök. – Hiszen az elkövetkezendő időszakban részben új, hazai forrású programok fognak elindulni, részben pedig az új európai uniós költségvetés tekintetében nagyon fontos lesz, hogy minél több forrás érkezzen nemcsak az országba, hanem ebbe a választókerületbe, Belső-Somogyba és ezen belül Nagyatádra is.  

Kárpáti László kiemelte a jelenleg is zajló, 4,5 milliárd forint értékű fejlesztéseket, de feltette velük kapcsolatban a kérdést: kinek fognak ezek a jövőben szolgáltatást nyújtani? A teljesség igénye nélkül az alábbi elképzeléseket vázolta polgármesteri programját illetően:

Szép a városunk, nagyon jól lakható, csak azt gondolom, hogy itt gyereknek és idősnek lenni jó. Ezért én azt szeretném, hogyha az esélyt a fiataloknak nemcsak egy európai uniós pályázatban jelenne meg, hanem valós esélyt kaphatnának a fiatalok a boldogulásra, az itt dolgozásra, a megélhetésre. Ezért a terveim között szerepel az, hogy a munkáltatók, a munkaadók, a vállalkozások és a beruházásokkal lévő kapcsolatot teljesen új alapokra szeretném helyezni. Projektet kell készíteni, és nem lehet a székben ülve ide vállalkozásokat várni. Nem fognak bejönni. El kell menni, és nem a széket kell fogni.

Szerinte proaktív módon vennék fel a kapcsolatot vállalkozókkal, és új piacokat is keresnének a helyi termékek értékesítésére. Programjában a turizmus is nagy hangsúlyt kapna. Mint mondta, a nagyatádi fürdők, a termálvíz már önmagában egy kész márka, amit kiválóan lehet értékesíteni az idegenforgalomban. De ehhez célirányos fejlesztések szükségesek, melyre egy kormánypárti polgármester és testület tudna lehetőséget teremteni, hangsúlyozta Kárpáti László.

A következő hónapokban igyekezni fognak minél több polgárral találkozni, és megismertetni a velük a programtervet, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás