Katonák segítik a járvány elleni védekezést a Nagyatádi Kórházban

Hétfőtől öt katona vesz részt a koronavírus-elleni védekezésben, és segíti az intézményt egészségügyi feladatainak ellátásában. Főleg logisztikai, szállítási, biztonsági és beléptetési feladatokat látnak el.

Némi telefonálás – engedélykérés a minisztériumtól, eligazítás arról, kit hogyan fotózhatunk, az elkészült képek előzetes jóváhagyásra való bemutatásának tisztázása –, egy ún. csekklista kitöltése – COVID-19 fertőzés gyanú megítéléséhez – és, természetesen, hőmérőzés, továbbá fertőtlenítés és maszkfelvétel után jutunk be a kórházba.

A katonák fő feladata, hogy csökkentsék az egészségügyi dolgozók leterheltségét – mondta erről korábban Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Vagyis semmi olyasmit nem csinálnak, amihez egészségügyi szakmai képzettségre lenne szükség.

Az amerikai gyakorlóruhára hajazó öltözéket viselő bakák barátságosak, teszik, amit lehet és kell. A fotózás miatt a névkitűzőjüket levették a ruhájukról. A rangidős megemlíti, megjárta Afganisztánt és Koszovót is. Mind az öten Szolnokról érkeztek, a 2. Különleges Rendeltetésű Dandár katonái. Éppen a szűrésnél és a beléptetésnél segédkeznek, vagyis azon a folyamaton vezetik át a kórházba érkezőket, amelyen nekünk is át kellett esnünk – kivéve, persze, a minisztériumi telefonálást.

Reggel 8 és 9 között van itt óriási tumultus – mondják. – Azért is ragasztottunk a padlóra csíkokat, hogy ne egymás nyakán lihegjenek az emberek. Ma eddig már vagy százan érkeztek a szakrendelésekre – mutatnak az előttük halmozódó papírkupacra.

Igyekeznek a biztonsági rendszabályokat is betartatni: a távolságtartásra és a maszkviselésre vonatkozókat, vagy azt, hogy kísérő csak indokolt esetben léphet be a kórházba, pl. kisgyermekkel. Közreműködnek raktározási feladatokban és anyagszállításban: gyógyszereket, védőeszközöket és ételt hoznak-visznek. Amíg szót váltunk és fotózunk, éppen begördül az udvarra egy teherautó 60 doboz betegellátásra szolgáló pelenkával. A katonák segítenek lepakolni és behordani.

Elköszönés előtt még megmutatjuk nekik a digitális fotókat a fényképezőgép hátsó kijelzőjén, mert, mint mondják, kíváncsiak rájuk. Tetszenek nekik. Ha látják ezeket az oldalunkon, akkor a minisztériumnak is. 🙂

Megosztás