Kifosztották a szomszéd nőt, több százezer forintját vitték el

A Nagyatádi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a Nagyatád környéki férfival és többszörös visszaesőként elítélt társával szemben, akik több százezer forintot zsákmányoltak a szomszéd idős nőtől.

A rablás miatt kiszabott fegyházbüntetéséből az elkövetés előtt néhány hónappal szabadult 47 éves férfi 2020 áprilisában megismerkedett a 77 éves, faluban élő vádlottal, akinek előadta, hogy vidékre akar költözni, ezért az idős férfi néhány napra befogadta, hogy a környéken házat keressen magának.

Később azonban kiderült, hogy a fiatalabb vádlottnak nincs pénze, ezért 2020 májusában elhatározták, hogy kifosztják a szomszédban lakó idős asszonyt. Ennek során közösen felkeresték a sértettet, beszélgetni kezdtek vele, majd amikor kiderült, hogy az asszonynak elromlott a kávéfőzője, az idősebbik vádlott még a saját, használaton kívüli „kotyogósát” is odaadta neki. A kávéfőzőt az asszony ki akart fizetni, és ekkor fedte fel a vádlottak előtt, hogy hol tartja az értékeit.

A vádlottak a pénz megszerzése érdekében az esti órákban visszatértek: az idősebbik vádlott gyógyszert kért az asszonytól, ezalatt társa belopózott a házba és elbújt, majd amikor az asszony tévénézés közben elaludt, a korábban kifigyelt rejtekhelyről észrevétlenül magához vette a sértett több százezer forintnyi készpénzét. A vádlottak ezután megosztoztak a zsákmányon, majd a fiatalabb vádlott távozott is a faluból.

A nagyatádi nyomozók azonban gyorsan felderítették az elkövetőket, a fiatalabb vádlott ráadásul egy Budapest környéki rablás miatt időközben ismételten letartóztatásba került. A rendőrök gyors intézkedésének eredményeként az idős vádlottól az eltulajdonított pénz egy része is megkerült.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az idősebb, büntetlen előéletű és a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben felfüggesztett börtön, míg többszörös és különös visszaesőnek minősülő társával szemben fegyház fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

A nyomkutatásról készült fénykép a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készült.
A nyomkutatásról készült fénykép a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készült.

Megosztás