Kitüntették a kiváló pedagógusokat

Több mint 20 pedagógus kapott kitüntetést a pénteki városi ünnepségen. Szolgálati emlékéremmel jutalmazták a pályán legalább 25 évet eltöltött, nyugállományba vonult pedagógusokat. Videóval, fotókkal!

Egyikük arany díszoklevelet vehetett át: ő ötven éve szerezte meg a diplomáját. 15 elismerő oklevelet osztottak ki példaértékű szakmai munka elismeréseként.

 

Az ünnepségen elismerésben részesült pedagógusok:

„Bácsainé Kiniarz Judit a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát 1979-ben. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán 1986-ban magyar, 1989-ben történelem szakos tanári végzettséget, majd 2003-ban a Pécsi Egyetemen középiskolai tanári diplomát szerzett. Utolsó főiskolai évében a tanulás mellett már dolgozott a nagyatádi 1. sz. Általános Iskolában, később a Babay József Általános Iskolában, majd a városi iskolák 2007-es összevonása után került a Bárdos Lajos Általános Iskolában. Évtizedek óta meghatározó személyisége Nagyatád oktatási és kulturális tevékenységének. Aktívan vett részt a városi ünnepségek magas színvonalú megszervezésében és lebonyolításában. Munkavégzését a pontosság, precizitás jellemezte. Diákjait is ebben a szellemiségben nevelte.

Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományoz Bácsainé Kiniarz Judit pedagógus részére.

Marsal Mária 1978-ban képesítés nélküli nevelőként kezdett dolgozni Háromfán. 1983-ban szerzett diplomát a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán. 1982-ben került Nagyatádra tanítani, s nyugállományba vonulásáig itt dolgozott osztálytanítóként, előbb a 2. sz. általános iskolában, később a Babay József Általános Iskolában, majd a városi iskolák 2007-es összevonása után került a Bárdos Lajos Általános Iskolába.Részt vett a gyermekrendezvények szervezésében és lebonyolításában, a vándortáboroztatás különösen szívügye volt. Kollégái és tanítványai szeretették őszinte, nyílt személyiségét.

Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományoz Marsal Mária pedagógus részére.

Németh Attila Csabáné 1979-től a Csillagszem óvodában gyakorolta hivatását. Szakmája iránti elkötelezettsége, kitartó és szorgalmas munkája a nevelőközösség meghatározó tagjává tette. A gyermekek iránti elkötelezettség és az új iránti fogékonyság egyaránt jellemezte. Fontosnak tartotta a gyermekek mozgásfejlesztését, ennek érdekében olyan hasznos, jó gyakorlatokat dolgozott ki és alkalmazott a mindennapok során, mely a gyermekek mozgásán túl azok kognitív és szociális képességeit egyaránt fejlesztette.

Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományoz Németh Attila Csabáné óvodapedagógus részére.

Novográdeczné Kakrik Ildikó Csurgón kezdte tanári pályáját, és 2015-től a Nagyatádi Ady Endre Gimnázium kiemelkedő magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusa volt nyugdíjba vonulásáig. Pályája során a középpontban mindig a diákok fejlődése állt. Kiemelt figyelmet fordított a kivételesen tehetséges és a tanulási nehézséggel küzdő gyerekekre is. Magas szakmai színvonalon tartotta az óráit, készítette fel diákjait az érettségire, s emellett az is fontos volt számára, hogy olyan programokkal lepje meg a gyerekeket, melyekkel otthon érezhetik magukat az iskolában. A pozitív szemléletű, kiváló szervező pedagógus munkájának középpontjában diákjainak személyiségfejlesztése állt, kimagasló szakmai munkájának köszönhetően nagyszerű versenyeredményekkel is büszkélkedhet.

Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományoz Novográdeczné Kakrik Ildikó pedagógus részére.

Ormai Istvánné a pedagógiai pályáját 1978-ban kezdte óvónőként, dolgozott Segesden, Csurgón, majd 1982-től Nagyatádon. 1983-ban szerzett felsőfokú óvónői oklevelet a Soproni Óvónőképző Intézetben. 1997-től a Nagyatádi Éltes Mátyás Általános Iskolában értelmi fogyatékos gyermekeket tanított. Szakmai kompetenciáinak bővítése érdekében 2002-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán megszerezte a tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos tanári diplomát, kiváló minősítéssel. 2006-tól nyugdíjazásáig a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nagyatádi Tagintézményének gyógypedagógusa. Óvonőként és gyógypedagógusként is rendszeresen segítette, mentorálta pályakezdő kollégáit. Tudatosan és folyamatosan képezte magát, ezzel elérve, hogy mindig korszerű szakmai ismeretekkel rendelkezett. A képi kifejezés pszichológiája szakterületen különösen magas színvonalú munkát végzett. Szakmai életpályáját hivatástudat, gyermek- és szakmaszeretet, következetesség, igényesség, pontosság, a közösségért érzett felelősség jellemezte. Fejlett empatikus készségének, toleranciájának köszönhetően – melyek felelősséggel, igazságérzettel párosulnak – mindig a tanulók, a gyermek érdekeit tartotta a legfontosabbnak.

Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományoz Ormai Istvánné gyógypedagógus részére.

Simonné Bolla Marianna az Egri Tanárképző Főiskola történelem-ének-zene szakán szerzett diplomát 1981-ben, és kezdte meg tanári pályáját. 37 éve munkahelye a Nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola.Keze alól történészek, levéltárosok és történelemtanárok kerültek ki. Szívügye volt a történelemversenyeken való aktív részvétel, így nem telt el év, hogy a megyei, országos versenyre készített volna fel tanulókat, akik igazán szép eredményeket értek el. Pályája során folyamatosan képezte magát, 2010-ben szerezte meg szakvizsgázott pedagógus oklevelét. Közép – és emelt szintű érettségire magas szakmai színvonalon készítette fel tanulóit hozzásegítve őket a felsőoktatásba jutáshoz. Nagyon sok kirándulást szervezett, törekedett arra, hogy a diákok ne csak Magyarország, hanem a környező országok jelentős városait, településeit is megismerhessék. Meghatározó tanáregyéniség, kinek személyisége, szakmai tudása, szervezőmunkája színesebbé tette az iskolai hétköznapokat.

Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományoz Simonné Bolla Marianna pedagógus részére.

Az Emlékérem mellett Simonné Bolla Marianna 37 év alatt végzett kiemelkedő színvonalú pedagógiai tevékenysége elismeréséül az Emberi Erőforrás miniszter elismerő oklevelét is megkapta.

Szücs Gyuláné 1979-ben szerezte általános iskolai tanítói diplomáját a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán, és ugyanebben az évben kezdett tanítani a Boglárlellei 2. számú Általános Iskolában. Ezt követően, 1981-től 27 éven át a Bakháza, Háromfa, Tarany Körzeti Óvoda, Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanáraként tevékenykedett. 2012-től dolgozott a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Munkája mellett továbbra is képezte magát, 1996-ban a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán német nyelvtanárként diplomázott, majd 2006-ban közoktatási vezető szakirányú szakképzettséget szerzett és pedagógus szakvizsgát tett, valamint továbbképzéseken bővítette ismereteit. Az elmúlt évtizedekben számos tanulót segített hozzá a sikeres nyelvvizsgához, szakmai vizsgához és közreműködött német nyelvi táborok lebonyolításában. Céltudatos munkája, következetessége és embersége révén a nevelőtestület és a diákok körében is közkedvelt tanáregyéniséggé, kiváló pedagógussá vált.

Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományoz Szücs Gyuláné pedagógus részére.

Tilinger Istvánné a diplomáját a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerezte 1978-ban matematika-kémia szakos általános iskolai tanárként. Pedagógiai pályáját a Tolna megyei Györköny általános iskolájában kezdte, majd Nagyatádon kollégiumi nevelőként, később a 3. számú Általános Iskola tanáraként folytatta pályafutását. A Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában 1988 óta dolgozott. Eközben tanulmányait tovább folytatva 2001-ben a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán matematika szakos középiskolai tanárként diplomázott.Osztályfőnökként igyekezett felelős, tájékozott felnőttekké formálni diákjait, ugyanakkor nagy türelemmel fordult a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek felé is. Munkáját a lelkiismeretesség, a lényegre törés, az önmagával és a gyermekekkel szemben támasztott igényesség, valamint az iskoláért való tenni akarás jellemezte.

Az Emberi Erőforrások Minisztere, a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományoz Tilinger Istvánné pedagógus részére.

Szakács Ibolya a Brassói Egyetemen szerzett okleveles gépészmérnöki diplomát 1989-ben.Tevékenyen vett részt az Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskolában a gépgyártás-technológiai technikusi képzés elindításában, és a szakmai oktatásban az intézmény pedagógusaként. 2013-ban a szakmai igazgatóhelyettesi feladatok elvégzésére kapott felkérést, melyet nagy munkabírással, magas színvonalon végez.Hitvallása, hogy a pedagógus munkája a diákok sikerén, eredményein keresztül válhat eredményessé. A szakmai ismeretek átadásán felül, az emberi értékek közvetítését is elsőrendű feladatának tartja. A tehetséges és a felzárkóztatásra szoruló tanulók felkarolását, segítését mindig is elsődleges feladatai közé sorolta. Rendszeresen indította tanulóit szakmai versenyeken. Az átadott szakmai ismeretek birtokában tanítványai mind a gépészmérnöki egyetemi képzésben, mind pedig végzett technikusként a munkaerőpiacon is megállják a helyüket.

Kiemelkedő színvonalú szakmai tevékenységéért Szakács Ibolya pedagógus megkapta a Weszely Ödön díjat, melyet Pedagógusnap alkalmából vehetett át a Duna Palotában.

Kajdy Gusztávné tanítói diplomáját 1969-ben a Kaposvári Tanítóképző Intézetben vette át. Pályafutása első öt évét az Ötvöskónyi Általános Iskolában töltötte, 1974-től egészen nyugállományba vonulásáig a Nagyatádi Árpád Fejedelem Általános Iskolában dolgozott. A tanítói munka mellett hosszú évekig volt az alsós munkaközösség vezetője. Az intézmény igazgató-helyettesi feladatainak ellátásával 1989-ben bízták meg.Magas fokú szakmai tudását, kiemelkedő pedagógiai munkáját a szülők, tanulók és kollégák egyaránt elismerték.

Diplomaszerzésének ötvenéves jubileuma alkalmából a Kaposvári Egyetem aranyoklevelet adományoz Kajdy Gusztávné nyugalmazott pedagógusnak.

Madarász Enikő 2011. augusztusától a Napsugár óvoda nevelőtestületének tagja. Ezt megelőzően is több éven át dolgozott a Nagyatádi Óvodáknál, mint gyógypedagógiai asszisztens. Munkáját minden esetben lelkiismeretesség, elhivatottság, szakmai igényesség, de elsősorban a gyermekek szeretete jellemzi. Önként vállal plusz feladatokat a közösség, az óvoda érdekében. Legjobb tudásával támogatja és segíti a kollégákat. A Nagyatádi Óvodák érdekeit is ugyanúgy szem előtt tartja, mint saját óvodájáét. Kedves, segítő személyiségével a kollégák, gyerekek és szülők tiszteletét egyaránt kivívta!

Madarász Enikő óvodapedagógus több évtizedes magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő közösségi tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Balogh Jánosné a Nagyatádi Óvodák Gyöngyvirág óvodájának 1987 óta dolgozója.Intézményében, csoportjában igyekszik mindent maximálisan számon tartani és legjobb tudása szerint dolgozni. Ha kell könyveket töröl, dicsér, segíti a gyermekek napi tevékenységeit. Mindezt mosolyogva, jó humorral, empátiával végzi. Több évtizedes munkája során tapasztalataival szívesen segítette a fiatal kollégák munkáját. Szülők, kollégák, gyerekek egyaránt szeretik, tisztelik, elismerik.

Balogh Jánosné gondozónő több évtizedes magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő közösségi tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Borsos Erika a Kaposvári Tanítóképző Főiskola elvégzése után 1987. augusztus 16-án került a Nagyatádi 1. sz. Általános Iskolába, s ez az intézmény azóta is, immár 32 éve a munkahelye. Munkájában folyamatosan törekszik az iskolai elvárások, a szülői és gyermeki igények teljesítésére. Rendszeresen képezte magát, tanfolyamok, továbbképzések elvégzésével mélyítette tudását. Részt vesz a gyermekrendezvények szervezésében és lebonyolításában. Kollégái és tanítványai szeretik őszinte, nyílt, szókimondó személyiségét. Munkavégzését a pontosság, precizitás jellemzi. Diákjait is ebben a szellemiségben nevelte és most is neveli.

Borsos Erika pedagógus, több évtizedes magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Gáspár Gyöngyi 1993-ban kezdett dolgozni a Babay József Általános Iskolában, majd 1997-től a Bárdos Lajos Általános Iskola pedagógusa. Tanítói munkája mellett szerzett képesítést az angol nyelv oktatására. Csendes, higgadt, ugyanakkor jó hangulatú szakmai munkavégzés jellemzi tevékenységét. A tanítványaival az órai tevékenységeken túl is végeznek közös, az angol nyelvhez kapcsolódó feladatokat, adnak elő produkciókat. Munkáját alaposan, kellő körültekintéssel és odafigyeléssel, precíz módon végzi. Kollégái értékelik és elismerik tevékenységét, segítőkészségét, amely az iskolán kívüli feladatok, programok lebonyolításában nyilvánul meg.

Gáspár Gyöngyi pedagógus, több évtizedes magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Horváth Csabáné 1993-ban szerzett tanítói oklevelet a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán. A pedagógus pályán eltöltött 26 év alatt gyerekek tucatjait vezette át az óvodáskorból a kisiskolás koron át a felső tagozat kapujába. Az Árpád Fejedelem Általános Iskola nevelőtestületének aktív tagja, rendszeres szervezője az iskolai vers- és prózamondó versenyeknek. Tanítványai közül többen értek el sikereket városi, megyei versmondó, szép kiejtési, valamint levelezős tanulmányi versenyeken.Munkáját hivatásának tekinti, magas szakmai színvonalon végezi, mindig nyitott az újdonságokra. A pályázati lehetőségeket kihasználva sok kisdiáknak szerzett maradandó élményeket az erdei iskolai programokon, osztálykirándulásokon.

Horváth Csabáné pedagógus, több évtizedes magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Gáspár Péter 1997-ben szerzett testnevelő tanári oklevelet a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. A pedagógus pályán eltöltött több mint két évtized alatt sok gyermekkel ismertette meg a mozgás örömét, az egészséges életmódot. Kedvenc sportága a labdarúgás, amely szeretetét nagy lelkesedéssel próbálja átadni érdeklődő diákjainak. Változatos edzésmódszereivel nemcsak a fiúkkal, hanem a lányokkal is sikerült megszerettetnie ezt a sportágat. Tanítványai megszámlálhatatlan versenyen vettek részt az elmúlt évek során, amelyeken gyakran értek el kimagasló megyei, regionális eredményeket és jutottak tovább az országos döntőkre.

Gáspár Péter pedagógus, magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Tálas Gyöngyi az Árpád Fejedelem Általános Iskola iskolatitkára a 2018/19-es tanév végén, nyugdíjba vonulásával vesz búcsút az iskola tanulóitól, pedagógusaitól.

Az intézményben töltött hosszú évek alatt megszámlálhatatlanul sokszor fordultak hozzá segítségért felnőttek és gyerekek. Minden problémára megtalálta a megoldást, talpraesettsége empátiával párosult. Türelme, halk szavúsága, a személyiségéből áradó derű megnyugtatta a sírdogáló gyerekeket, aggódó szülőket.A hétköznapok zökkenőmentes lebonyolításához nagymértékben hozzájárult mindenre kiterjedő figyelmével, alaposságával. Tálas Gyöngyi iskolatitkár, magas színvonalú és eredményes munkájáért elismerő oklevélben részesül.

Tóth Zoltánné 1981-óta az Éltes Mátyás Általános Iskola gyógypedagógusa. Eredményes felkészítésének köszönhetően a tanulói számos sikert értek el tanulmányi versenyeken. Közösségépítő tevékenységének, aktív szervezői munkájának köszönhetően a nevelő-testület és a diákok számos alkalommal jutottak el hazai és külföldi tájakra. Lelkes támogatója a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek rehabilitációjának, a fejlesztő iskolai nevelés, oktatás elismert közoktatási szintérré emelésének. Pályázati munkában való közreműködésével jelentős támogatáshoz juthatott az intézmény tanulói és pedagógus közössége.

Tóth Zoltánné gyógypedagógus, több évtizedes magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Ilics Melinda 2003 óta a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nagyatádi Tagintézményében dolgozik gyógypedagógusként. Diagnosztikus és fejlesztő tevékenységet egyaránt ellát, ami széleskörű szerepvállalást igényel részéről. Munkáját megbízható igényességgel végzi. Ismereteinek naprakész frissességéről folyamatos önképzéssel, szervezett továbbképzéseken való részvétellel gondoskodik. Maximálisan a szakmai feladataira koncentrál, igyekszik eleget tenni a vezető és a partnerek által támasztott igényeknek. A hozzá forduló gyermekekkel és családjukkal az első pillanattól fogva bensőséges szakmai kapcsolatot ápol.

Ilics Melinda gyógypedagógus, magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő közösségi tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Heizler Erika 1992 óta tanít a KSZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma intézményében német nyelv és történelem szakos tanárnőként. Tanítványa az országos történelemverseny döntőjén 8. helyezést ért el. A tanárnő a német nyelv és történelem szakos munkaközösség aktív tagja. Osztályfőnökként a Határtalanul! programba pályázatot írt, ezáltal diákjai két héttel ezelőtt erdélyi kiránduláson vehettek részt. Elmúlt 27 éve alatt igyekezett diákjait tanítási módszereivel sikeres nyelvvizsgához juttatni, emellett közép – és emelt szintű érettségire magas szakmai színvonalon készíti és készítette fel tanulóit hozzásegítve őket a felsőoktatásba jutáshoz.

Heizler Erika pedagógus, több évtizedes magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő közösségi tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Hornyák Katalin 2015-től tanít a Nagyatádi Ady Endre Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium intézményben magyar nyelv és irodalom szakos tanárként. Több író-olvasó találkozót szervezett, melyek során Varró Dániel, Lackfi János, Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László látogatott el városunkba. Az Adyák Szemle vezetőjeként a maga köré épített csapattal sikerült az iskolaújság-kultúrát újra felvirágoztatniuk. Részt vettek a 25. Országos Sajtófesztiválon, ahol elnyerték az Év Diáklapja címet 2018-ban. Diákjai Aranyminősítést szereztek Országos vers-és prózamondó versenyen, valamint a Bendegúz országos levelező versenyen. Hornyák Katalin tanárnő a Tehetséggondozás Kiváló Pedagógusa érmet kapta munkájáért.

Hornyák Katalin pedagògus, magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő közösségi tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Hauptman Henrik 2003-tól a Nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Szakgimnázium pedagógusa. Iskolájában 5 évig látta el az igazgatóhelyettesi feladatokat. Jelenleg angol nyelvet tanít.

Igazi tanáregyéniség, személyiségét, tanári kvalitásait jó szervező és előadói készség, empátia, humor, kitartás, segítőkészség jellemzi. Kollégáival és tanítványaival kiváló a kapcsolata. Vezetőként, tanárként a hozzá fordulók gondjaira, bajaira mindig talált és talál megoldást. Számos iskolai rendezvény szervezője, rendezője, szereplője volt az elmúlt években /szalagavató, ballagás, évnyitó, évzáró/ Igazgatóhelyettesi teendői mellett Ő volt az Útravaló program koordinátora. A programban résztvevők hálásak a sok segítségért!

Hauptman Henrik pedagógus, több évtizedes magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő közösségi tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Perák Veronika Katalin a Janus Pannonius Tudományegyetem történelem szakát végezve már utolsó évében a Nagyatádi Szakképző Iskolában dolgozott óraadóként, a diplomája megszerzése óta ennek az intézménynek a pedagógusa. A diákokkal való jó kapcsolattartás egyik példájaként rendszeresen fellépett velük közösen iskolai rendezvényeken, előadáson. Személyes példájával is az igényességre, a fegyelmezett próbákra, előadásokra ösztönözi őket. A MintAgyerek zenekar tagjaként iskolán kívül is felvállalta a zenével nevelés, oktatás, szórakoztatás küldetését. Igazgató-helyettesként kiemelten foglalkozik a pályaválasztás előtt álló általános iskolás diákok tájékoztatásával. Végzi a Pályaorientéciós nap, a Pályaválasztási nyílt nap, a Szakmák éjszakája programok előkészítő, szervező munkáját.

Perák Veronika Katalin pedagógus, több mint két évtizedes magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő közösségi tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.

Fejér Zoltán György 1987-ben szerzett általános iskolai tanítói diplomát a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán, pedagógiai pályája pedig 1990-ben indult a Nagyatádi I. számú Általános Iskolában. 1994-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán magyar nyelv és irodalom szakos tanárként diplomázott. Majd közel két évtizedig igazgatási feladatokat látott el. 2014 decemberében azonban visszatért a pedagógus pályára, a KSZC Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában 2017 januárjától dolgozik, osztályfőnök és a közismereti munkaközösség meghatározó tagja. Aktív szerepet vállal a nevelőtestület és a diákközösség összetartásában, formálásában, valamint oszlopos szervezője az iskolai kulturális rendezvényeknek, kirándulásoknak. Emellett lelkiismeretesen és eredményesen készíti fel diákjait különböző irodalmi jellegű versenyekre.

Fehér Zoltán György pedagógus, magas színvonalú és eredményes szakmai munkájáért, kiemelkedő közösségi tevékenységéért elismerő oklevélben részesül.”

A méltató beszédek az ünnepségen hangzottak el.

Fotók: Györke József

 

 

 

 

Megosztás