Koronavírusra tesztelik az RKC játékosait – elmarad a mai meccs

Az RKC NBI/B női csapatának több tagja is rosszul érezte magát a hétvégén, a klub orvosa igényelte a tesztelésüket – ám nem jöttek meg időben az eredmények, ezért elmarad a találkozó a Kozármislennyel.

Annyi már biztos: a ma estére tervezett találkozó elmarad. Eredetileg zárt kapuk között játszották volna a meccset a Kozármisleny csapata ellen, ahogy erről az RKC közleményben be is számolt tegnap délután a facebook-oldalán:

„Ezúton tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a Rinyamenti KC SE NBI/B-s női csapatának három játékosának COVID-19 tesztelése folyamatban van, melynek eredményéről péntek délután kapunk tájékoztatást. A bajnokság 2. fordulójára szeptember 18-án, hazai közönség előtt kerülne sor a Kozármisleny SE ellen; a körülményekre való tekintettel kezdeményeztük a találkozó elhalasztását, azonban megállapodás ez ügyben nem született.

A megfelelő védőintézkedések érdekében klubunk vezetése úgy döntött, hogy az első hazai, szeptember 18-i mérkőzést zárt kapuk között rendezi meg, ezen szurkolóink sajnos nem vehetnek részt. A szeptember 19-i NBII. felnőtt férfi mérkőzést ez a döntés nem érinti.”

A bejelentés előzményéről kérdeztük a klub elnökét, Urbán Róbertet. Mint mondta, a hétvégén három játékosuk is rosszul érezte magát.

Vasárnap a lányok közül többen panaszkodtak fejfájásra, hasmenésre és rossz közérzetre – mondta a klubelnök. – Kaptak gyógyszereket, de a tünetek keddig sem múltak el teljesen. Ezért a csapatorvos, dr. Erdő Gabriella kezdeményezte a hatósági leoltatást. Ma délutánra ígérték az eredményeket. Pozitív teszt esetén lefújjuk a meccset, és akkor is, ha délután 14:00-ig nem kapjuk meg az értesítést.

A határidő előtt öt perccel jelezte felénk a klubelnök: a három tesztből csak két eredményt kaptak eddig meg, így kénytelenek elhalasztani a meccset. Jó hír azonban, hogy mindkét teszt negatívnak bizonyult. 

Somogy megyében nem az RKC az egyetlen csapat, ahol felmerült a fertőzés veszélye, sőt, csurgóiaknál sajnos be is igazolódott. Értesüléseink szerint három játékosnak lett pozitív a covid tesztje, a csapat és a stáb jelenleg is karanténban van. Erről közleményben tájékoztatták a lakosságot:

Sajnálattal tájékoztatjuk a közvéleményt és a csurgói lakosokat, hogy bár klubunk minden tőle telhetőt – és talán még annál többet is – megtett a vírus reménybeli elkerülése érdekében, sajnos az eddig elvégzett PCR-tesztek során nálunk is születtek pozitív eredmények.

Klubunk ennek következtében azonnal felfüggesztette az edzéseket és az esetleges kontaktszemélyek (stábtagok, játékosok) azonnali hatállyal önkéntes karanténba vonultak, amelyet csak két negatív teszteredménnyel hagyhatnak el.

Ezzel egyidőben értesítettük a Magyar Kézilabda Szövetség elöljáróit, a Budakalász és a Veszprémi KKFT csapatait, valamint nem utolsósorban a Nemzeti Népegészségügyi Központot, a hatósággal együttműködve pedig elkészítettük a teljes listát azokról, akik az elmúlt négy napban szorosan találkozhattak a megfertőződött személyekkel.

 

Megosztás