Küzdelem a gettóból való kitörésért Ötvöskónyiban Szerző: Herr Dávid | 2021-02-09 19:10:00 | Címkék: szegregáció, Ötvöskónyi, nagyatád

Az ötvöskónyi szegregációs területek felszámolásának feladata nem hónapok, hanem évek munkájával valósulhat csak meg. A kis sikerek is jelenthetnek gyökeres változást egy mélyszegénységben élő család életében.

Számos társadalmi problémával szembesülünk nap mint nap: a nyugdíjasaink és az egészségügy helyzete, az alacsony bérek, vagy például a pedagógusok és orvosok hiánya. Ezek a problémák általánosan megnehezítik a mindennapokat, és közös súlyként nehezedik a vállunkra. Ám amíg a középpolgárság egy szebb jövő reményében éli mindennapjait, addig van olyan társadalmi réteg is, amely számára az a fogalom, hogy „jövőkép”, lényegében nem létezik. Ők napról-napra élnek, olyan „kényelmi” cikkek hiányában, mint víz, villany, fűtés, vagy akár a napi betevő. Nem törekednek, nem szorgoskodnak, egyszerűen csak megragadtak. Megragadtak a nyomorban.

Ilyen körülmények között tengeti mindennapjait több tucat család Ötvöskónyi szegregációs területein. Itt egész generációk nőttek fel olyan szintű mélyszegénységben, amit az átlagember elképzelni sem bír, nekik azonban ezek a mindennapok. A kötelességtudatot eltompította a nyomor állandó terhe, itt csak az azonnali örömök, a pillanatnyi szükségletek pörgetik tovább az idő kerekét.

Ezt a problémát igyekeztek enyhíteni a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal” nevű uniós projektek, melyről már korábban is írtunk. A pályázat kivitelezői több éve igyekeznek segítő kezet nyújtani a mélyszegénységben élőknek – és ez bizony rendkívül többrétű, türelmet és utánajárást igénylő feladat.

A projekt két részből áll: leegyszerűsítve az első, „humán” részben a szegregációs területen élők képzéseken vehettek részt, így segítve az elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon. Ennek keretében igyekezték bevonni a célcsoport tagjait különböző képzésekre a személyes adottságoknak és képességeknek megfelelően. 21 fő kezdte el a betanított szociális segítői képzést, amit 20-an be is fejeztek. A betanított kerti munkás OKJ-s képzés 16 fővel indult, 14-en teljesítették. 8 résztvevővel OKJ-s csontozói képzés is indult a Kométa Kft. segítségével, ezt 7-en teljesítették. A héten pedig indul még egy utolsó tanfolyam 5 fővel, akik mezőgazdasági vontatók kezelésére szerezhetnek képesítést, ez júniusig fog tartani.

A projekt másodikban fázisában felújított vagy újonnan épült szociális bérlakásokba költözhetnek azok a családok, amelyek megfeleltek egy szigorú követelményrendszernek. Ez várhatóan július közepéig megtörténik.

Orsós Jánossal, az Ötvöskónyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettesével és a pályázat start asszisztensével beszélgettünk a projekt eddigi sikereiről és kudarcairól. A start asszisztens fogalmával az autószerelésben jártasak már találkozhattak, a kocsikban ezt a rendszert hívják másképpen visszagurulás-gátlónak. Ez a hasonjelentésű szó sokban érzékelteti János feladatát.

A feladatunk a többi szociális munkással az, hogy a projektben részt vevők fejlődését ösztönözzük - mondta János. - Ez sokszor azt is jelentette, hogy ügyeltünk rá, hogy eljárjanak a képzésekre rendszeresen és elvégezzék azokat. Most pedig az elhelyezkedésben segítjük őket, például önéletrajz írásával.

A csontozói képzést elvégzőknek még munkát is sikerült biztosítani a Kométa Kft. kaposvári telephelyén, méghozzá igazán kedvező, 1500 forintos kezdő órabérrel. Úgy hihetnénk, egy mélyszegénységben élőnek ez hatalmas kiugrási lehetőséget jelent, amihez foggal-körömmel ragaszkodik. Azonban ma már egyikük sem dolgozik ott – ugyanis egy idő után nem jártak be a munkahelyre.

Az átlagembernek nehéz megérteni a gondolkodásukat – magyarázta János. – Egész egyszerűen úgy nevelkedtek ezek az emberek, hogy nem volt ösztönzés a munka iránt. Hiába helyezzük el őket, elmennek két hétig, kapnak valamennyi fizetést, aztán nem mennek vissza többet. Nem érzik ennek a döntésnek a súlyát, nem érzik a különbséget aközött, hogy 200 ezret keresnek, vagy csak megkapják a 20 ezer forintos segélyt. Aztán jönnek a kifogások: korán kell kelni, mindig meg kell jelenni – nem szokták meg ezt a fajta rendszerességet, és nehéz ezt most megtanítani nekik.

Sok munkahellyel kapcsolatban még egy kifogást megfogalmazott a többség: nem bírják a bezártságot.

Sokszor ez a legnagyobb kifogásuk, hogy nem bírnak zárt helyen dolgozni. Szabadban sokkal szívesebben eldolgozgatnak, erdőben, közmunkásként az utcán. De gyári munkában bezárva érzik magukat, ezt mindegyikük mondja.

János szerint a munkába járás kötelességének még egy nagy gátja van: a szegregációs területen élők kicsapongó életvitele és alkoholizálása. Ezek az apró elégtételek eltompítják a mindennapok nehézségeit, és teszik elviselhetővé, sőt, megszokhatóvá a nyomort. Egy idő után már nem is akarnak kitörni belőle. 

Amint megkapják a fizetésüket, egybegyűlnek, egy-két család behálózza a többit, italoznak és szórakoznak – ez nekik az egyetlen örömük, utána folytatódik a nyomor - mesélte a start asszisztens. - Sokan vannak, akikre a fizetésük utáni héten nem lehet számítani. Ez egy beégett szokás, amit nagyon nehezen lehet kívülről megváltoztatni. Egyszerűen nem tudnak bánni az idejükkel, mert ezt látták egész életükben.

Szerencsére vannak pozitív példák is. A projektben összesen 49 fő vesz részt, és többen közülük állandó munkát szereztek. Egyikük például már több éve Segesden, a Ferrokov Kft-nél dolgozik, másikuk néhány hónapja az építőiparban helyezkedett el, egy hölgyet pedig Csurgón alkalmaztak takarítónőként. Valamennyien lelkiismeretesen végzik a munkájukat. Az állandó munkahely az egyik legfontosabb előfeltétel ahhoz, hogy valaki jogosult lehessen a projekt második fázisát jelentő új, szociális bérlakások igénylésére. A hét rendelkezésre álló ingatlanba hét család költözhet be, amennyiben a családfő részt vett egy képzésben, alkalmazásban van, és folyamatosan tartja a kapcsolatot a települési és a nemzetiségi önkormányzattal.

Együtt kell működniük velünk, rendszeresen ellenőrizni fogjuk őket, és képesnek kell lenniük fenntartani a házat – hiszen ezek bérlakások, nem ingyen otthonok. De természetesen a mi feladatunk nem csak a kontroll, hanem a segítségnyújtás is, segítünk az elhelyezkedésben, taníttatásban, mindennapi feladatokban, bármiben, amivel szerves részeivé válnak a társadalomnak - magyarázta János. - Július 26-ig döntjük el, kik lesznek a jogosultak a házakra, de utána sem lesz elengedve a kezük: hat hónapon át utókezelés keretében tartjuk velük a kapcsolatot. Tervben van, hogy a fél év után az önkormányzat is valamilyen szinten folytassa ezt a támogatást. A jelenlegi polgármester, Szabad Józsefné is úgy véli, hogy a szakembereink által eddig végzett munkának nem szabad kárba vesznie, így később is foglalkoztatni fogják őket, még ha erre nem is lesz már állami keret.

A szegregációs területek megszüntetésének programja országszerte zajlik, és - az ezen dolgozó szakemberek szerint - ha egy-egy településen csak egy-két családnak sikerül előrelépnie, már az is jelentős eredmény. A nagy változásokhoz több időre van szükség, állítja a start asszisztens.

Az a véleményem, hogy ez a projekt nem fölösleges pénzkidobás, mert van értelme, van eredménye. Ami kevés hozzá, az az idő: három év alatt nagyon nehéz igazi változást elérni. Ezeknél a családoknál nem három év alatt alakult ki a szegregáció, évtizedek alatt alakult ki ilyenné, és valószínűleg legalább 10 évre lesz szükség ahhoz, hogy komoly változást érjünk el. De ha csak néhány gyermek már másfajta nevelést, ingert kap ezeknek a projektenek köszönhetően, akkor ők már talán jobb felnőttekké válnak, ki tudnak ebből törni, és nem süllyednek vissza. Itt, Ötvöskónyiban a hét családból 3-4 biztosan van, akiknél már jó eredményt értünk el, és jó esélyük van hosszú távon is önállósodni.

János megjegyezte: a programot sokan nem nézik jó szemmel a helyiek közül. Ám szerinte minden elért eredmény sikernek könyvelhető el.

Sokan vélik úgy, hogy ezek az emberek túl sok segítséget kapnak, míg más csoportok el vannak felejtve. Sokan pénzkidobásnak tartják ezt az egészet, és úgy gondolják, az állam túl nagy figyelmet szentel a szegregációs programoknak. Ez érthető, de amíg nem látja át az ember, hogy ők miként élnek, hogyan nevelkedtek, addig nehezen lehet megérteni, miért olyan nehéz feladat ez. Gondoljunk bele, hogy milyen lehet beleszületni nyolcadik testvérként egy olyan 30 négyzetméteres házba, ahol leszűkített víz mellett épp, hogy csak fizetni tudják a villanyt, kenyérgondjaik vannak, máról-holnapra élnek, és nem tanulnak értékrendet. Nehéz ebbe belelátni, könnyű őket hibáztatni a döntéseikért – viszont magától nem mindenki tud felállni a padlóról és kitörni. Ez a program egy olyan lehetőség, amibe közülük, ha csak néhányan bele tudnak kapaszkodni, ha  csak néhány ember kitör ennek köszönhetően, akkor már megérte, mert így legalább, aki akarja, annak sikerülhet.

A folytonos utókezelés és kapcsolattartás remélhetőleg segíteni fog hosszútávon is. Ám ténylegesen majd csak évek múlva állapíthatjuk meg a program sikerességét.

A nyitókép illusztráció.

Vissza az előző oldalra