Lát-Sat: már este helyreállt a szolgáltatás

A nagyatádi szolgáltató teljes ügyfélkörét, több ezer előfizetőt érintett a tegnap délutáni kimaradás. Kiderült: a Telekom kábele is elszakadt, vagyis Nagyatádon pár óráig egyáltalán nem volt vezetékes internet.

Tegnap délután 4 óra körül szakadt el Ötvöskónyi és Nagyatád között a Lát-Sat Kft. és a Telekom kábele is. Mindkettő ugyanabban a műanyag védőcsőben fut egyazon nyomvonalon: az út menti zöld sávban, ami egyébként az országos közútkezelő területe.

Azonnal megpróbáltuk kideríteni, hol történt a hiba – mondta Kuzma István, a Lát-Sat Kft. vezető informatikusa. – A központból indítottunk egy mérést, ilyenkor a műszer megmutatja, milyen hosszú a kábel, vagyis nagyjából tudható, hol lehet a szakadás. Az internetet este fél 8-ra, a teljes szolgáltatást körülbelül fél 9-re sikerült helyreállítanunk.

Korábban is előfordult már, hogy egy munkagép véletlenül elvágott egy földben futó vezetéket. Azok más szakaszon történtek. Most először szakadt el ezen a legfontosabb vonalon a kábel. Nagyatádon a teljes vezetékes internetszolgáltatás megszűnt, mert kizárólag az említett két cég üzemeltet ilyet.

Általában az, aki ilyenkor elszakítja a vonalat, észre sem veszi ezt. Aztán, persze, kiderül, ki végzett ott földmunkát – mondta Zsirai Petra, a Lát-Sat Kft. ügyvezetője. – Ebben az esetben is egyeztetünk a károkozóval, ügyfeleinknek pedig a szíves elnézését kérjük.

A nagyatádi szolgáltató csaknem 40 településen biztosítja az internetet és a kábeltévét. A káruk több százezer forint.

Kuzma István vezető informatikus, Lát-Sat Kft.
Kuzma István vezető informatikus, Lát-Sat Kft.

 

Megosztás