Laura lett a Little Miss World Hungary győztese

A 6 éves atádi kislány megnyerte kategóriájában az országos gyermekszépségversenyt. A divatcégek vezetőiből álló zsűrinek azt mondta: orvos szeretne lenni. Ő képviselheti korosztályát a Little Európa Szépe Versenyen.

Laura most ballagott el az atádi Napsugár oviból. Szeptemberben már együtt járnak iskolába a bátyjával, aki a harmadik osztályt kezdi a Bárdosban. Közben pedig már Londonba és Dubaiba is hívták fotózásra, sőt, saját rajongói oldala van. Ezt a verseny szervezői hozták létre. Fodrászok, sminkesek és fotósok közt forgolódott naphosszat, hatféle ruhában kellett bemutatkoznia.

Interneten bukkantam rá a verseny felhívására, beküldtem Laura fotóját, kiválasztották, így kerültünk ebbe az egészbe – meséli édesanyja, Deák Alexandra. – Aztán egy budapesti stúdióban elkészítették a portfólióját, és egy éves szerződést kötöttek velünk februárban: mint modellnek kiajánlják a képeit. Egy kastélyban és a Balatonon is volt még fotózás, húsvétkor pedig egy online fordulót rendeztek a vírus miatt.

A Little Miss World Hungary-t három kategóriában rendezik: a babák (0-3 év), a minik (3-7) és a tinik (8 évestől) háromnapos döntőjét júniusban tartották egy makói hotelben. Egy ilyen megmérettetés nem sétagalopp: délután 2-től este fél 8-ig folyamatosan fotózták a kislányokat. Előbb a fodrász, aztán a sminkes, majd ruhacsere, és újabb bevonulás a koreográfia szerint, a fotózás közben pózolás. Mindezt hatféle ruhában: arany estélyi, egy piros, ill. egy fehér koktélruha, népviselet, matrózruha és utcai „vagány” ruha. Pár egyszerű kérdésre is válaszoltak a lányok, köztük arra a szokásosra is, hogy mi szeretnél lenni. Laura határozottan vágta rá: orvos! A mini kategória győzteseként Laura természetesen koronát és királynői szalagot nyert. A korosztályát képviselheti az Little Európa Szépe Versenyen. Ez idén Dubaiban lett volna, de a járvány miatt mégis Budapesten rendezik. Ám fotózásra továbbra is várják Laurát a Perzsa-öböl partjára. Ez egy nyolc napos út lenne augusztusban, édesanyja azt mondja, még meglátja, elindulnak-e. Az édesapával, Zadravecz Ádámmal majd eldöntik. Vannak, akiknek, úgymond bejön az ilyen próbálkozás: egy budapesti kisfiú nemrég 150 ezret kapott egy húsz perces autós fotózásért.

Nőtt az önbizalma, magabiztosabb lett a fellépése, jobban figyel magára, sorolja az édesanya, amikor a verseny hozadékáról kérdezem. Hozzáfűzi: amíg ő kedveli, addig visszük.

 

Megosztás