Leégett egy bokor az Ady gimnázium előtt

Ismeretlen körülmények között kigyulladt egy bokor az iskola bejárata előtti közterületen péntek este. A tűzoltók gyorsan elfojtották a lángokat. Az esetet videón is megörökítették.

Az Ady Endre Gimnázium és Technikum bejáratát két oldalt egy-egy nagyobb bokor övezi. Az egyik száraz cserje a tegnap esti órákban lángok martalékává vált. A tűz este 10 óra környékén pattant ki. A szemközt élő Kuruczné Tamás Zsuzsanna meg is örökítette a történteket.

Éppen tévét néztünk, amikor az utca felé néző szobából furcsa fényeket láttunk beszűrődni. Odamentünk az ablakhoz, akkor láttuk, hogy nagy lángokkal ég a bokor – mesélte el a történteket Zsuzsanna. – Hamarosan kint voltak a tűzoltók, pillanatok alatt eloltották.

Nem tudni, mi okozta a tüzet, erre vonatkozó információval a bejelentők nem tudtak szolgálni. A tűzoltók egy vízsugárral oltották el a cserjét, ami ekkorra már terjes terjedelmében égett. A jelenet gyorsan véget ért, negyed 11 körül már nyoma sem volt a tűznek, leszámítva az elszenesedett bokrot.

Megosztás