Legyőzte az NFC a 13 meccs óta veretlen Kadarkútot

A Nagyatádi FC 4:1 arányban diadalmaskodott az eddigi mind a 13 meccsét megnyerő Kadarkúttal szemben a hétvégén. Keszei mester szerint a sok sérülthöz képest nagyon jó őszi szezont zár a csapat.

 

Ugyan még egy forduló hátra van – szombaton hazai pályán fogadja majd az NFC a bajnokságban utolsó helyezett Somogyjádot –, de mérleget lehet vonni. Erre pedig kiváló apropót szolgáltat a hétvégi nagyszerű szereplés.

Mindkét csapat alapvetően támadó felfogású, ennek megfelelően feltolták védekezésüket az ellenfél kapuja elé. Keszei Ferenc edző azt mondja: a támadások építése nem volt egyszerű, a labdakihozatal után az emberelőny kialakítása jóval nehezebb feladatnak bizonyult, mint eddig.

Az első lehetőség a Kadarkút előtt adódott, szerencsére a szabadrúgás nyomán a labda elment keresztben a kapu előtt.

Az utolsó percekben született szépítő találaton kívül azonban el sem találták a kapunkat az egész mérkőzés alatt, és ez nagyon sokat mond a védekezésünkről – hangsúlyozta a mester. – Négy gólt szereztünk, ám ez több is lehetett volna, de a cserék után már nem volt annyira hatékony a támadójátékunk. Galamb Dávidnak több lehetőséget nem sikerült kihasználnia, de így is adott két gólpasszt, összességében nagyon jól látszott.

Két súlyos sérülés is történt a mérkőzésen. A 24. percben Koósz Ádám szenvedett súlyos bokasérülést, most dől el a kórházban, van-e szakadása. A Kadarkút legjobb góllövője, Vodicska Bence pedig az 53. percben utána csúszott a nagyatádi Szántó Bencének, de balszerencsésen utánafordult a térde, valószínűleg súlyos sérülést szenvedett. Őt mentők szállították el a helyszínről.

A játékost nagy fájdalmakkal vitték le a pályáról
A játékost nagy fájdalmakkal vitték le a pályáról

A mérkőzést mintegy 300 fizető néző látta. Ám a néhány kadarkúti szurkoló így is sokkal hangosabb volt.

Lassan megszoktuk, hogy ha három szurkolója is van az ellenfélnek, az is hangosabb – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Keszei Ferenc. – Talán amiatt, hogy zömében az idősebb korosztály látogatja a meccseinket. Ugyan rokonszenveznek velünk, de az ellenfél rendre túltesz a mieinken szurkolásban.

Keszei mester ugyan nem említette, de az ellenfél nem mindegyik szurkolója biztatta sportszerűen a Kadarkút csapatát. Mindenesetre ők az élen fordulnak, ám a Nagyatádi FC ezzel a győzelemmel elvette a veretlenségüket, és így a bajnokságban az NFC az egyetlen csapat, amelyik vereség nélkül tud fordulni az őszi idény végén (természetesen akkor, ha hozza a Somogyjád elleni kötelező győzelmet).

Ezen az őszön akadt, hogy 10 egészséges játékosunk volt összesen, tehát nagyon nehezen lavíroztunk – értékelte a szezont Keszei Ferenc. – Ehhez képest ez egy nagyon jó szereplés, a srácokat elismerés illeti. Azt gondolom, nekünk két fájó emlékünk van: a Toponár elleni döntetlen és a tabi meccs bírói tévedései. A továbbiakban pedig kell, hogy legyenek változások a keretben: Kollár Dominik már velünk edz, reméljük, hamarosan Kolumbán Kristóf is, ha az ő sérülésük rendbe jön, tavasszal már tudnak játszani, és ez komoly erősítést jelent. Néhányan nem velünk folytatják majd, és szükség lenne pár igazolásra is.

Keszei mester úgy látja: az őszi szezon végén 3 pont lesz a különbség a Kadarkúthoz képest, mégis a Hetes lesz a Nagyatádi FC legnagyobb riválisa a bajnoki címért folytatott harcban.

A mérkőzésről készült összefoglalót megtekinthetik a Nagyatádi VTV szerdán este 6 órakor kezdődő magazinműsorában.

 

 

Megosztás