Magasba emelhette a serleget az NFC

Az idei kiírás utolsó hazai mérkőzésén kapták meg az érmeket és a bajnoki címért járó kupát a Nagyatádi FC játékosai, illetve a szakmai stáb.

Szombaton délután a Mudin Imre Sportcentrumban játszotta az idei utolsó hazai mérkőzését a Nagyatádi FC. A hétgólos győzelemmel zárult találkozót követően Ormai István polgármester átadta a megyei első osztály megnyeréséért járó érmeket, valamint a trófeát.

Ebben a szezonban sokáig veretlenül állt az élen az NFC, végül egy vereség csúszott be, de ez nem befolyásolta a pontverseny végkimenetelét. Az utolsó fordulóban Kadarkútra látogatnak a mieink.

Jelenleg a góllövő lista harmadik helyezettjei is nagyatádiak, Dekanics Márk és Jerkovic Marko 20-20 gólt tudhat magáénak az aktuális idényben, ez mindkét játékos legeredményesebb szezonja a pályafutások során.

Országos összevetésben is kimagasló eredményt ért el a nagyatádi csapat, hasonló szezont Fejér vármegyében a Gárdony csapata, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a Martfű, Vas megyében pedig a nemrég még a legfelsőbb osztályban játszó Haladás gárdája tudhat maga mögött. A megyei kiírásokban a Mohács és a Szeged tudott veretlen maradni.

Megosztás