Már Budapesten és Pécsen is felléptek az atádi lányok

A Harcos és a Virág, vagyis az Amazon Bloom bemutatkozási lehetőséget kapott egy budai kultúrkávézóban karácsony előtt, az új évben pedig a Made in Pécs Fesztiválon tapsolhatott a nagyatádi zenekarnak a közönség.

Mozgalmasan váltott évtizedet az Amazon Bloom, azaz Vránics Ildikó és Hajdú Virág nagyatádi zenekara. December 20-án volt az első budapesti fellépésük a Montázs Art Caféban. Ez egy budai kiállítóhely, zenészek fellépőhelye, és, persze kávézó.

Még budapesti egyetemistaként találtam rá, minden nap elsétáltam mellette, ilyenkor számtalanszor hallottam, hogy koncertek folynak éppen – meséli Ildikó. – Kíváncsiságból látogattam meg a hely oldalát, ahol a Fellépések menüpontban nem a koncertek listájára, hanem a koncertszervező kapcsolatára találtam, úgyhogy írtam neki, ő pedig jelezte, hogy – a küldött anyagaink és a bemutatkozásunk alapján – tárt karokkal vár minket.

A lányok másfél órás koncerttel készültek, úgyhogy csaknem az összes dalt műsorra tűzték, amit valaha játszottak, egy-két kivétellel.

A közönség nagy részét persze a pesti, rég nem látott ismerősök alkották: az egykori pesti bandámból a zenésztársaim, csoporttársaim, sőt, tanáraim, iskolatársak, rokonok, Virág szaktársai és közeli ismerősei. De nagyon sokan csatlakoztak a kávézóból is, akik akkor hallottak minket először, így a 100 fős termet szinte megtöltötte a hallgatóság. Ennek nagyon örültünk, hiszen aznap este csak mi léptünk fel.

A koncertszervező meg is invitálta őket egy újabb fellépésre. Terveik szerint erre valamikor nyáron kerítenek majd sort. Másnap Nagybajomban játszott az Amazon Bloom a helyi ifjúsági kör tagjainak. Hozzájuk már második alkalommal hívták meg őket  „karácsonyozni”. Az ottani fiatalok már szinte kívülről fújják a lányok saját dalait is, így nagyon a szívükhöz nőtt a nagybajomi közönség.

Az új évet Pécsett indították január 4-én. Ugyanis Virág jelentkezett a Made in Pécs Fesztivál fellépői közé (másik nagyatádi zenekarával, a Walkürrel és a szintén nagyatádi Mutatis Mutandisszal együtt). Végül mindhárom zenekar bekerült! Egyébként a feltételek szerint a fellépőknekk valamilyen úton-módon kötődniük kell Pécshez. Mivel Virág ott született, és már jóformán ott is lakik, hiszen egyetemre is oda jár, így feddhetetlenek voltak. Így kerültek be a fesztivál 130 fellépője közé. 6 helyszínen reggel 10-től egészen éjjel fél 2-ig tartottak a koncertek.

Húsz perc állt minden zenekar rendelkezésére, hogy bemutatkozhasson, így mi négy saját dallal készültünk. A Walkür (Virág másik zenekara) és az Amazon Bloom érthető okokból egymás után játszott. Az egyik legforgalmasabb helyszínen főműsoridőben kaptunk helyet (a Nappali nevű szórakozóhelyen 22.10-kor a Walkür, 22.50-kor pedig az Amazon Bloom játszott). Itt is nagy volt az érdeklődés, a hely kávézó részéből sokan előre jöttek meghallgatni minket. Itt Virág egyetemi ismerősei alkották a mintegy száz fős tömeg meghatározó részét. 

Egyébként a Mutatis Mutandis 17.30-kor szintén nagyon forgalmas időszakban játszott a Pécsi Estben, ami az összes helyszín közül talán a legfelkapottabb hely. Már eléggé ismert zenekarok körében léphettek fel, rájuk is sokan voltak kíváncsiak és szép elismerés, hogy ilyen helyre osztották be őket.

Ildikó és Virág néhány dalát meghallgathatják itt. (Saját dalaiknak a szövegét és a zenéjét is ők szerezték.)

 

Megosztás