Már hőenergiával fűti öt intézményét az önkormányzat

Évi 90 millió forint megtakarítást eredményez a mostani, elszabadult árakon számolva, hogy hat éve belekezdett a nagyatádi önkormányzat a geotermális fűtési rendszer kiépítésébe egy uniós pályázatnak köszönhetően.

A beruházás mintegy 400 millió forint európai uniós támogatásból, a TOP (Települési Operatív Program) keretében valósult meg. Az ennek nyomán létrejött geotermális fűtés rendszer próbaüzeme október közepén kezdődött, és december közepéig tart. A próbaüzem eredményes befejezése után átadják, azaz elkészültnek nyilvánítják.

Az új rendszer lényege, hogy újrahasznosítja a termálfürdő elfolyó meleg vizét. Ezt a 30-40 fokos vizet csaknem 2 km hosszú termálvízvezeték-hálózat szállítja a fürdőből másik négy intézménybe. Az egyes épületekben aztán 50-60 fokra fűtik fel a vizet hőszivattyúkkal. Ezeket a gépeket pedig a létesítményekre telepített napelemek energiájával működtetik. Így az öt épület hőigénye nullára csökkenthető. Magáé a fürdőé, a kulturális és a turisztikai központé, a polgármesteri hivatalé és a Dél-Somogy Irodaházé.

A geotermális fűtési rendszert úgy alakították ki, hogy ahhoz később csatlakozhat majd a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ irodaépülete is, ha annak az épületenergetikai korszerűsítése megtörténik. Erre nemrég szintén pályázati pénzt nyert az önkormányzat, és rövidesen elkezdődik.

A távhőcserélő berendezéseket állítják be a szakemberek a kultúrális központban. Fotó: Röhrig Dániel
A távhőcserélő berendezéseket állítják be a szakemberek a kultúrális központban. Fotó: Röhrig Dániel

 

Megosztás