Másfél millióról 5-re nőtt a gázszámlájuk

Képtelenség kigazdálkodni, ekkora költségnövekedést nem lehet áthárítani a vevőkre – írta le a helyzetet egy nagyatádi vállalkozás vezetője. Az általunk megkérdezettek szerint átlag 3,5-szeresére nőtt a rezsiszámlájuk.

A DEH Magyarország Kft. viszonylag szerencsés helyzetben van, mert a kétéves szolgáltatói szerződését nagyon jókor kötötte. A cégnek a villamosenergia-felhasználása a jelentősebb, az erre vonatkozó szerződése a jövő év közepén jár le, a gázvásárlásé viszont már idén októbertől. Az ott  várható drágulás brutális lesz, hét és félszeres.

Attól kezdve 78 forint helyett 580 forintért kapjuk majd a gázt a mostani számításaink szerint – mondta Gazdáné Altsách Mónika igazgató. – Nagyon reméljük, hogy addig javul a helyzet, mert egyébként csak úgy tudunk kompenzálni, hogy emeljük az értékesítési árat, de azt is csak egy bizonyos mértékig lehet.

A Hotel Solar januári gázszámlája 5 millió forint volt – a korábbi 3,5-szerese -, még úgy is, hogy sok szobát lezártak, mert nem volt annyi vendég. Az áramszámlájuk ettől a hónaptól ugrik szintén kb. a 3,5-szeresére, mert most járt le az eddigi szerződésük a szolgáltatóval.

Ezt az elképesztő áremelkedést lehetetlen áthárítani a vendégekre, mert a fizetőképességük nyilvánvalóan nem nő ennyivel – mutatott rá Nagyné Huszár Andrea igazgató. – Abban reménykedünk, hogy kedvezően bírálják el az éppen most beadott pályázatunkat: jelentős mértékű, 90 százalékos támogatással igyekszünk megoldani a hotel hőszigetelését és fűtéskorszerűsítését.

A Nagyatádi Fürdők mint önkormányzati intézmény egyetemes szolgáltatói szerződést köthetett, vagyis nem kellett piaci áron vásárolnia a villamos energiát.

Az így is 40-50 százalékkal nőtt. A gáz esetében 3-3,5-szeres növekedést kalkuláltunk erre az évre, de szerencsére az uszodát termálvízzel fűtjük, a gyógyfürdőben pedig átálltunk a geotermális fűtési rendszerre, vagyis minimális lesz az energiafelhasználásunk, így rengeteg pénzt tudunk megtakarítani – részletezte Kolics Tamás igazgató.

Nem minden vállalkozás tudta megmondani az áram- és gázszámlája növekedésének a mértékét: pl. az egyik nagyatádi pékség átalánydíjat fizet, számukra majd csak a szeptemberi leolvasásnál derül ki, mennyire nő a rezsiszámlájuk.

Végül megemlítendő, hogy akadt cégvezető, aki úgy fogalmazott, inkább meg sem nézi pontosan a számokat, mert annyira felbosszantaná magát, és úgysem tud a helyzet ellen tenni. Más pedig a  kérdésünkre egyszerűen annyit mondott: ő inkább nem szeretne nyilatkozni.

Depositphotos
Depositphotos

Megosztás