Megkezdődött a járványkorszak második nyári szünete

Hónapokig otthonaikba zárta a távoktatás az iskolásokat, ezért az idén kivételesen nem egyöntetűen lelkesednek a vakációért. Ráadásul számos családnak nem telik nyaralásra, így ismét csak otthon ülhetnek a gyerekeik.

A jelenléti és a távoktatás váltakozó időszakát követően a tanév utolsó tanítási napja is véget ért, megkezdődött a régen várt vakáció. Habár a kötelező olvasmányok még nem, de a fürdőruhák valószínűleg néhol már a szünet első hetében előkerülnek.

Örülök a szünetnek, és jól érzem magam itthon, de szerintem a nyár végére már hiányozni fog az iskola – mondta az egyik ötödik osztályba készülő kislány. – Általában reggel olvasok egy kicsit, ami néha azért kimarad, de a legtöbbet kint szoktam lenni a szabad levegőn az udvarban, és a kutyusokkal játszom. Nem hiszem, hogy mi elmennénk majd több napra nyaralni.

A család ezt megerősítette, viszont rövid, egy napos kirándulásokat terveznek a nyárra, leginkább a Balaton déli partjára.

Egy harmadikos fiú édesanyja szerint viszont a vakációról alkotott, egyöntetűen pozitív képet árnyalják a járványhelyzettel összefüggő iskolai viszontagságok.

Kettejük közül az ovis örül, de az iskolás annyira nem. A COVID miatt, ugye, sokat volt itthon távoktatásban, és emiatt most kevésbé várta a nyarat, de azért, persze, ő is örül neki.

A strandolás és a balatoni nyaralás általában a forróság előli menekülést jelenti. A hónapokig tartó korlátozások után azonban most ennél többet: kiszabadulásként is megjelenik a nagyatádi családok nyári tervei között.

A Balatonra általában egy hétre szoktunk lemenni, emellett pedig a strandra és Gyékényesre is elmegyünk időnként. Idén is így tervezzük. Táborozási lehetőségből szerencsére több közül is lehet választani, a fiam például kifejezetten szereti az ugrókötéltábort – tette hozzá az előbb idézett édesanya.

Egy ötvöskónyi, négygyermekes családnak nem futja hasonló kirándulásokra és nyaralásra, az édesapa szerint azonban gyermekei örömmel várták már a nyarat és az iskolai kötöttségeik enyhülését. A család gyermekei közül három általános iskolába jár, a negyedik most ballagott el.

Szintén csak strandolást és egy napos kirándulásokat tud vállalni egy háromfai család.

Tervezünk a nyáron strandra menni és néha egy-egy napos kirándulásokat tartani, de hosszabb nyaralásra nem fogunk menni. A szakképző iskolába járó lányom örül a szünetnek, ő jól éli meg, hogy most nincs iskola; máskor is így szokott érezni.

Ahogy egyre nőtt a beoltottak száma, egyre több korlátozó intézkedésen enyhített a kormány. Ugyanakkor a védettségi igazolvány többnyire szükséges kiegészítője lesz a 2021-es nyaralásoknak és kirándulásoknak.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

 

Megosztás