Megoldatlan a sportorvos kérdése Nagyatádon

Január elsejével nyugdíjba vonult a helyi sportorvos, és egyelőre nem tudni, mikor kerül más a helyére, ha egyáltalán kerül. Több atádi sportegyesület tagjai lesznek kénytelenek Kaposvárra utazni versenyengedélyért.

Sportolni bárkinek szabad, sőt, ajánlott is. Ám versenyezni már nem. Ahhoz, hogy egy sportágban erre engedélyt kapjunk, rendszeres sportorvosi vizsgálat, igazolás szükséges. Eddig Nagyatádon ezt a feladatot dr. Szabó Jenő látta el, ám a doktor úr január elsejével, 72 évesen nyugdíjba vonult. 31 éven keresztül dolgozott sportorvosként.

Sajnos, sportorvosokból is kevés akad az országban, így a megyében is. Területileg az Országos Sportegészségügyi Intézet jelöl ki erre a célra a szakorvosokat. Az oldaluk szerint jelenleg Somogy négy városában lehet rendelésre menni, ebből kettőt – a barcsit és a kaposvárit – egy orvos lát el, dr. Kirics Jenő. Őt ajánlotta a nyugdíjba vonult nagyatádi orvos is. Az intézet oldalán az álláshirdetések rovatban egyébként olvasható, hogy lehet pályázni a megüresedett posztra, bár a megfogalmazás nem konkrétan Nagyatádot említi: „Továbbá keresünk fő- és mellékállásban sportorvos szakorvosokat budapesti, illetve vidéki telephelyeinkre!

Felhívtuk az intézetet telefonon, érdeklődtünk, volt-e már jelentkezés Nagyatádra vagy Somogyra. Azt a választ kaptuk, hogy ilyen információt nem szolgáltathatnak ki a sajtónak, úgyhogy egyelőre nem tudni, lesz-e városunkban sportorvos.

Nagyatádon 23 sportegyesület működik, több száz sportoló a tagjuk, így sok a helyi érintett. A fiatalkorú versenyzőknek a legtöbb esetben félévente kell megújítani az engedélyét, felnőtteknek évente. Ehhez sportáganként más és más vizsgálatok szükségesek, küzdősportoknál például egyebek között ideggyógyászati, úszóknál pedig fül-orr-gégészeti.

Különösen azokban az ágakban jelent gondot a sportorvosi igazolás megszerzése, amelyek nem csapatsportok, mert a versenyzőket nem egyszerre vizsgálják, így mindenkinek külön-külön kell felkeresnie a sportorvost. A Nagyatádi Judo Clubnak 14-17 licensszel rendelkező tagja van.

Mivel folyamatos az utánpótlás, ezért ahogy elérik a 10 éves kort, igényelhetik az engedélyt – mondta az Atádhírnek Novák Szilvia, a klub edzője. – Lassan aktuális lenne több vizsgálat is, 5-6 versenyzőnknek fog lejárni az engedélye. Ez főleg a szülőknek jelent problémát, akiknek most Kaposvárra kell időpontot kérniük, és elfuvarozniuk oda a gyereküket vizsgálatra.

A Nagyatádi Futball Club technikai vezetője, Kulcsár Károly szerint őket is érzékenyen érinti a probléma.

Az utánpótlás korosztályban 70-80 gyerek játszik, ők augusztusban kapták meg utoljára az engedélyüket, ami hamarosan lejár. Már beszéltünk a kaposvári sportorvossal, februárban fog lejönni, és egyszerre megvizsgálni mindegyiküket. És akkor nem is számoltuk még a körzet többi városainak futballjátékosait. A felnőtt csapat engedélye nyárig érvényes, az egyelőre még ráér.

A Rinyamenti Kézilabda Club esetében a helyzet még ennél is bonyolultabb: ugyanis a szabályok szerint az NBI/B női csapatának meccsei alatt kötelező egy sportorvos, vagy a sportorvos által kijelölt orvos jelenléte. Éppen ezért az egyesületnek szerződéses kapcsolatban kell lennie egy sportorvossal.

Egyelőre nyárig van érvényes szerződésünk a Szabó doktorral – mondta az RKC elnöke, Urbán Róbert. – Mi is úgy tudjuk, hogy eddig nem jelentkezett senki a helyére az egészségügyi intézetnél. Ezért mi a kaposvári orvossal, dr. Kirics Jenővel kezdtünk el egyeztetni ez ügyben, februárban fogunk leülni tárgyalni. És nekünk is meg kell majd oldanunk az utánpótláskorú versenyzőinknek a vizsgálatát, ezt is valószínűleg a Kirics doktor úr fogja végezni két ütemben. 20-30 versenyzőről van szó. A sportorvos hiánya most főleg akkor jelenthet problémát, ha lesz egy új igazolt versenyzőnk, mert egy játékos miatt nem jön le az orvos Nagyatádra. A szülőknek kell időpontot kérni Kaposvárra.

Más sportágban viszont szerencséjük van a nagyatádiaknak: a helyi triatlonistáknak, a Triatád versenyzőinek ugyanis nem kell külön sportorvosi igazolás, hiszen az egyesület elnöke, dr. Herr Gyula kardiológus-belgyógyászként rendszeresen elvégzi a szükséges vizsgálatokat.

A Triatádnál az elmúlt évtizedekben eddig is megoldottuk ezt a kérdést, hiszen én vállalom az orvosi hátteret. És miután sportorvosokkal rendszeresen konzultálok és adok konzíliumokat, ezért a Magyar Triatlon Szövetség elfogadja az orvosi igazolásomat – mondta az egyesület elnöke.

A kaposvári szakrendelést is megkérdeztük, hogy kihez forduljanak a sportorvosi vizsgálatra jelentkezők. Azt a választ kaptuk, hogy „egyelőre mindenki odamegy, ahova tud”, tehát egyrészt lényegében bármely sportorvostól lehet időpontot kérni, másrészt megoldatlan a helyzet.

 

Megosztás