Megrázó drámák az eXtremeMan-en

Új magyar bajnokot avattak Nagyatádon: Badar Gergely, a Tiszakécske versenyzője ért először célba. A tavalyi bajnoknő két körrel a vége előtt kiszállt, a nagy hőség és a magas páratartalom megviselte a versenyzőket.

Az idei eXtremeMan Nagyatád fokozottan hű volt a nevéhez: még a korábbiakhoz képest is meglehetősen extrém időjárási körülmények között küzdöttek a triatlonisták: a 33 fokos hőségnél már csak a magas páratartalom volt rosszabb. Jónéhány sportolónak okozott ez komoly nehézséget: többen feladni kényszerültek a versenyt.

A reggeli 3800 méteres úszás végén Hankó Dávid, Petsuk Zoltán és Badar Gergely szinte egyszerre jött ki elsőként a gyékényesi tóból 53 perces idővel. A 180 km-es kerékpáros szakaszon aztán Gergő nagyot ment, mintegy 17 perces előnnyel vágott neki Nagyatádon a 42 km-es futásnak. Nyomában Petsuk Zoltán mindent megtett, hogy ledolgozza igen jelentős hátrányát, és ez csaknem sikerült is neki. A maratoni táv felénél 2 percre megközelítette az élen haladót, ám ez a gyilkos iram talán túl sokat kivett belőle, illetve Badar Gergely új erőre kapott, és végül csaknem 15 perces előnnyel győzött. 

Öldöklő küzdelem folyt a harmadik helyért: Hankó Dávid, Pistyúr Bence és Erdélyi Dániel váltotta egymást, ám végül egy senior versenyző, a 41 éves Horányi Gábor szerezte meg a bronzérmet, rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva.

A hölgyek fokozták a drámát: a tavalyi bajnoknő, a női pályacsúcstartó Zelinka Gabriella hatalmas fölénnyel vezette a hölgyek mezőnyét, olyannyira, hogy még a futáson is az abszolút 6. helyen állt, vagyis mindössze öt férfi volt jobb nála. Aztán egyszercsak azt látta a közönség, hogy előbb belesétál a futásba, majd a 6. körben végleg ki is állt. Így Brown Viktória kanadai-magyar kettős állampolgár győzött 10.31-es idővel. Második Szikszai Mónika (10.42), a harmadik pedig Szádvári Judit (10.44) lett, mindketten a Megathlon SE versenyzői.

A VTExpressz szuperváltója 8 órán belüli időt tűzött ki célként magának, a szurkolók és a szervezők még a 7 és fél órán belüli időt sem zárták ki, ám végül 8.08 lett a vége.

A legjobb nagyatádiként Tóth Gábornak sikerült célba érnie: a Triatád versenyzője 9.57-es eredményt ért el.

Megosztás