Megszűnt a veszélyhelyzet, itt a járványügyi készültség

Többé-kevésbé visszatér az élet a korábbi kerékvágásba, megszűnik az idősek vásárlási idősávja is. Ugyanakkor a kormány járványügyi készültséget vezet be egy második hullám esetére, és megmarad néhány védelmi intézkedés.

Kedden megszavazta a parlament a veszélyhelyzet visszavonásáról és az átmeneti időszak szabályairól szóló két törvénytervezetet – írja az Index.

A veszélyhelyzet megszüntetésével a legtöbb korlátozó és biztonsági intézkedés megszűnik, de néhány védelmi rendelkezés érvényben marad, ilyen a szájmaszk kötelező viselete a tömegközlekedés használata és az üzletekben történő vásárlás során. Ugyanez vonatkozik a vendéglátóhelyek zárt tereiben az ott dolgozókra.

Ugyanakkor az új szabályok között nincs szó az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárakban bevezetett időseket érintő időkorlátról. Ennek értelmében ezentúl 9 és 12 óra között már nem csak a 65 év felettiek vásárolhatnak majd ezekben az üzletekben.

Három hónap után tehát megszűnt a rendkívüli jogrend és a rendeleti kormányzás, ugyanakkor a helyébe léphet egy, mondjuk így, félig rendkívüli jogrend: szükség esetén egészségügyi válsághelyzetet hirdethet ki a kormány. Ez az országos tisztifőorvos javaslatára és miniszteri előterjesztés után abban az esetben rendelhető el, ha nemzetközi horderejű járványügyi szükséghelyzet vagy az emberek életét, testi épségét vagy az egészségügyi ellátást veszélyeztető körülmény következik be.

Így tehát a kormány a vírus második hullámára készülve járványügyi készültséget rendelt el, melynek szükségességét három havonta felülvizsgálják. Az operatív törzs és a kórházparancsnoki rendszer is fennmarad egyelőre. A rendelkezés december 18-án veszti hatályát.

Megosztás