Mélyponton az idősek jövőképe

Még soha nem voltak olyan rosszak a nyugdíjasok kilátásai, mint most – derül ki a GKI legutóbbi felméréséből. Néhány nagyatádi nyugdíjas is hasonlóan pesszimistán látja a 2023-as évet.

Új felmérést tett közzé a Gazdaságkutató Intézet Zrt. (GKI), amelyben azt vizsgálták, hogy mennyire látják pesszimistán a jövőt a magyarok.

Korcsoportok szerint leginkább a 30 felettiek érzik úgy, hogy ebben az évben is tartósan magas lesz az infláció, valamint a vállalkozások jelentős költségnövekedése és nehéz pénzügyi helyzete miatt a következő 12 hónapban a saját pénzügyi helyzetük is kedvezőtlenül alakul. Közülük a 65 év felettiek még soha nem voltak olyan pesszimisták, mint 2022 decemberében.

A legkevésbé pesszimista korcsorport a 30 alattiak, az elmúlt 8 évben alig erodálódott a kilátásaikra vonatkozó mutatószám. A GKI szerint ez részben a rájuk nézve kedvező szja-szabályok miatt van így, melyek segítségével jelentős, 15-20 százalékos reáljövedelem-növekedést értek el.

– A lányom jár boltba, elmondom neki, hogy mit hozzon, sajnos, én már nem tudok elmenni a boltig. Aztán mindig meglepődök, hogy megint mennyibe került a bevásárlás, pedig talán félig van a szatyor – mondja a 81 éves Erzsi néni. – Pedig én még abban a korban nőttem fel, amikor mindenen spórolni kellett, úgy látszik, hogy most ez újra eljön. Csak most már egyre nehezebb, mert a kertet sem bírom úgy csinálni, mint tíz évvel ezelőtt, ezért kevesebbet tudok megtermelni magamnak, több dolgot kell a boltból hozni – panaszolta.

– Új ruhát 10 éve nem vettem magamnak – mondta másikuk. Ő 74 éves, a dédunokákra költi a pénzét, hogy nekik legyen új ruha. – Nekem már nem kell semmi sem, csak nyugalmam legyen. Ebben a korban az ember már nem a saját jövőjét nézi, hanem a fiatalabbakét. Nekik nem lesz túl jó életük, ha minden így megy tovább.

A GKI grafikonjából kiolvasható, hogy utoljára 2009-ben látták ennyire negatívan a jövőt az emberek, függetlenül attól, hogy melyik korcsoportba tartoztak.

– Ha egyikünk kiesik a munkából, akkor kénytelen leszünk a szüleink segítségét kérni, mert a gyerekeket etetni, ruházni kell – mondja egy kétgyerekes nagyatádi édesanya – 38 éves vagyok, nem gondoltam, hogy valaha erre a szintre jutunk. Bár, az én generációmnak is kijutott a jóból, amikor úgymond elkezdtük a felnőtt életünket, akkor jött a pénzügyi válság, majd egy kicsit utána jobb lett, de most úgy fogalmaznám meg, hogy a kilátástalan nihil felé haladunk – fogalmazott

A 65 év felettiek kilátásai nem voltak jók a Covid-járvány idején sem, majd egy kisebb emelkedés után, hónapról hónapra zuhanni kezdett, majd 2022 decemberére elérte a mélypontot.

(Nyitókép: Röhrig Dániel)

Megosztás