Merencsics Rallye: új pályák, új kihívások, de változatlan célok!

Új kihívások elé néz Merencsics Árpád és Kulcsár Dániel alkotta suzukis páros, hisz olyan helyre látogatnak, ahol eddig még nem versenyeztek. Itt a hétvégi verseny beharangozója!

A megelőző két versenyen nyújtott jó teljesítmény után jogos a kérdés, hogy egy új helyszínen milyen eredményre számítanak, erről kérdeztük Árpit.

– Opatija teljesen új számotokra. Mi az elérendő cél?
– Igen, Opatija valóban új helyszín számunkra, hiszen itt még soha nem versenyeztünk. Így valóban nulláról kell kezdeni, minden aprósággal foglalkozni kell. Másrészt egy nagyon jó kihívás, mivel tudjuk, hogy milyen aszfalt minőséggel rendelkeznek a horvátok. Én nagyon várom már a versenyt, a munka után jó lesz egy kis „kikapcsolódás”.
Az elvárásunk első sorban az, hogy teljesítsük mindkét napot, és vigyük be az autót a célba. Az idei év nagyon jó példa arra, hogy akkor van eredmény, ha a célban van az autó.

A suzukis páros: Merencsics és Kulcsár
A suzukis páros: Merencsics és Kulcsár

– Volt az autóval valamilyen gond? Kellett javítani az elmúlt verseny óta?
– Nem, nagyon pozitív dolog, hogy egy „pisszenése” se volt az autónak. Természetesen átnézünk mindent verseny előtt, szerintem fékjavítás, illetve olaj cserék mindenképp szükségesek, de komolyabb javítást nem kell eszközölnünk, maximum futómű beállítást!
Viccet félretéve, úgy gondolom, hogy ezzel az autóval egy kiegyensúlyozott teljesítményt tudunk nyújtani, mind ahogy az elmúlt versenyeken. Nem a legnagyobb teljesítményű autó, de jelenleg úgy gondolom, hogy a legstabilabb a mezőnyben. Csak rajtam múlik, hogy mennyire használom ki.

– Hogyan készülsz a versenyre?
– Próbálok nézni pár belsőt, hogy mégis milyen a vonalvezetés, illetve mire számíthatok a pályákon. Ez szerintem nagyban hozzásegít a jó felkészüléshez. Tudom, hogy érdekes aszfalt összetétel van, és főleg ha leesik az eső, akkor lehetnek meglepetések. Így kíváncsian várom, hogy milyen időjárásban lesz részünk. Egy biztos, hogy a hangulat ugyan olyan jó lesz, mint az előző versenyeken!

– Mit gondolsz a mezőnyről?
– Ha jól láttam az előnevezési listát, akkor abszolútban 13-an vagyunk Historicban. Elég erős autók vannak, majd a pályabejárás után meg tudom mondani, hogy mennyire tudjuk velük felvenni a versenyt. Van egy kis fogadásunk édesapámmal, ezt még nem mondanám el, mert majd ha megvalósul, akkor lesz róla fénykép biztosan.
Én a közép mezőnybe várnám magunkat, de az sem elképzelhetetlen, hogy benne lehetünk az elejében. Mindent megteszünk, hogy ez így legyen!

A csapat köszöni partnereinek az együttműködést: Büttner & Co, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Agrivál Kft., Zsirai Pincészet, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft., Mr Kool., Precision Agri Kft.; Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft.; Global-Union Kft.; Raiker Kft.; LaurusConsulting Kft.; C+D Automatika Kft.; Ital-Logisztika Kft.; ERKOMM Kft.; Dolo Étterem és Pizzéria; Airomov; Nagyatád Város; Novics és Társa Közműépítő Kft.

Megosztás