Minden büfébe szakképzett szakácsot! – teljesíthetetlen rendeletet hoztak

Már több mint egy hónapja megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, mely kimondja, hogy minden ételkészítéssel foglalkozó vendéglátósnak szakképzettséggel kell rendelkeznie – ez most a büfésekre is vonatkozna.

Frissítés 10.00-kor:

Hivatalosan is visszavonta a kormány a rendeletet

Megjelent kedden késő este a Magyar Közlönyben, hogy cukrászati készítményeket, süteményeket, fagylaltot, valamint meleg és hideg ételeket, italokat „nem önálló tevékenységként” szakképesítés nélkül is lehet készíteni. Egyáltalán nem vonatkozik a képesítési előírás a következőkre: „a forgalmazás helyén előállított grillezett húsok, frissen sültek, sült és főtt kolbász, hurka, virsli, füstölt vagy sült hal, lángos-, palacsintafélék, meleg és hideg szendvicsfélék, valamint az ezek fogyasztásához közvetlenül kapcsolódó termékek, és gyárilag előre csomagolt élelmiszerek, valamint az italok” készítése és kiszolgálása. Ezen kívül minden, más területekre is vonatkozó és újonnan elrendelt szakképesítési előírásnak is csak 2023 végéig kell megfelelni.

Szeptember elsején lépett életbe egy kormányrendelet, mely szerint a cukrászati készítmények, hideg-meleg ételek és italok készítését csak olyan személy végezheti, akinek erről szakképzettsége is van. Ez általában a legtöbb étteremben nem is jelentene problémát, hiszen sokan így is csak szakképzett munkaerőt alkalmaztak. Azonban ugyanezen szabály egyik korábbi verziójában szerepelt egy kitétel, mely szerint a szakképzettség előírása nem vonatkozik a büfétermékek készítésére – ez a kiegészítés most kimaradt a rendeletből, így egy büfében dolgozó parizeres szendvics készítőjének is hivatásos szakácsnak kell lennie, nem beszélve a lángossütőkről, gyorséttermi dolgozókról. Márpedig a McDonalds konyháján dolgozók aligha rendelkeznek ilyen jellegű végzettséggel.

A rendeletre az utóbbi napokban figyeltek fel a vendéglátósok. Mindenki arra panaszkodik, hogy egy betarthatatlan szabályt hozott a kormány, hiszen így is alig találni szakképzett munkaerőt. Egy nagyatádi vállalkozót kérdeztünk a rendeletről, aki lángossütőt üzemeltet, valamint kürtős kalácsot értékesít rendezvényeken.

 – Ha ez élesben megy, és ellenőrizni fogják, akkor nagyon nagy baj lesz. Nonszensz ez az egész, ennyi szakácsot meg cukrászt hol találjon az ember? Nekünk vannak szakképzett alkalmazottaink, de amikor rendezvényekre megyünk, havonta 2-3 alkalommal, és plusz munkaerő kéne, azokra a napokra nem fogok tudni egy szakácsot meg egy cukrászt alkalmazni, nincs is olyan szakmabeli, aki ezt elvállalná.

Ágh Csilla egyéni vállalkozóként működteti a gimnázium, a kórház és a városi strandfürdő egyik büféjét.

 – A hét elején szembesültem ezzel, még nem is tudtam igazán értelmezni. A büfékben vannak alkalmazottaim, akikre nem tudom, hogyan vonatkozik ez az új szabály. De nyáron a strandon több diákunkásom is volt, akkor ez most azt jelenti, hogy a helyükre szakácsot kell felvennem? Nem értem ezt az egészet. A Balatonon így is munkaerő-hiány van, csomóan nem nyitottak ki, most még ezt is a nyakukba rakják, mi lesz így most? Már megint csapongva hoztak meg egy rendeletet, és a megkérdezésünk nélkül keresztülvitték. Miért nem biztosítanak akkor valami gyorstalpaló képzést?

A vendéglátósok felháborodása akkora visszhangot kapott, hogy tegnap késő délután az Innovációs és Technológiai Minisztérium bejelentette: kezdeményezik a képesítési követelmények rendeletének módosítását.

(A nyitókép illusztráció)

Megosztás