Mindenszentek: kérjük a mennybe jutottak közbenjárását

A katolikus vallás szerint ezen a napon a mennybe jutottakra emlékezünk, az ő közbenjárásukért imádkozunk. Ma még hosszabbított nyitvatartással várják a nagyatádi központi temetőbe látogatókat.

Tegnap mindenszentek ünnepét, ma pedig halottak napját tartjuk. Évről évre ezeken a napokon országszerte mindenki felkeresi eltemetett szeretteit, gyertyát és virágot visznek a sírokhoz. Sokan ilyenkor messzire hajlandóak utazni, akár az ország másik pontjára is, hogy tiszteletüket tegyék elhunyt hozzátartozóik sírjánál.

A nagyatádi temetőkben egy sor előkészület előzte meg az ünnepnapot. A Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft. helyi kirendeltsége a városgondnoksággal együtt karbantartási, tisztítási munkákat hajtott végre: lenyírták a sövényeket, a hulladékkonténereket kiürítették, a faleveleket összesöpörték. A központi temetőben több fejlesztés valósult meg a közelmúltban: az urnaligettel szemben elkészült az új urnafal, míg a ravatalozó melletti urnafalak környékén új térburkolatot helyeztek le. Annak érdekében, hogy a temetőt felkeresők a tiszteletadás során kellő nyugalomban emlékezhessenek meg szeretteikről, polgárőrök járőröztek a temetőben.

Ezen a két napon a sírok mellett csendes imádsággal fordulunk az elhunytakhoz. A katolikus vallás úgy tartja, ezen a két ünnepen magunk előtt látjuk azt a közösséget, amely összekapcsolja az élőket és holtakat Isten végtelen szeretetében.

Mindenszentek ünnepén a megdicsőült egyház tagjaira irányítjuk figyelmünket, a szentek közbenjárását kérjük, hogy földi életünkben tudjunk az Evangélium útján járni – mondta Sándor László plébános. – Halottak napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk, és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkozunk, hogy mielőbb eljuthassanak Isten boldogító színelátására. A halottakért végzett imádságok és jámbor cselekedetek nekünk, élőknek is vigaszt nyújtanak, hiszen kifejezik és mélyítik a feltámadásba vetett hitünket, és erősítik reményünket, hogy újra találkozunk azokkal, akik előre mentek.

Megosztás