Mintegy 800 ezer forintra pályázhatnak az atádi hallgatók

A Nagyatádi Diákokért Alapítvány támogatására azok a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók, valamint kimagasló tehetségű szakirányú képzésben résztvevők pályázhatnak, akik nehéz anyagi helyzetben vannak.

Legutóbb, tavaly ősszel 24-en adták be a pályázatukat, és kaptak mindannyian kaptak is támogatást. Közülük ketten kezdték meg éppen a felsőfokú tanulmányaikat. Összesen 800 ezer forintot osztott ki közöttük az alapítvány kuratóriuma, egyenként 25 és 40 ezer forint közötti összegben.

Pályázat benyújtására tanulmányi félévenként van lehetőség. Sikeres pályázat esetén a pályázót egyszeri kifizetéssel járó összeggel támogatja az alapítvány.

A Nagyatádi Diákokért Alapítvány Kuratóriuma a 2021/2022. tanév II. félévére pályázatot hirdet azoknak a nappali tagozatos, első diplomájuk megszerzéséért tanuló nagyatádi egyetemi és főiskolai hallgatók részére, akiknek továbbtanulása szociális helyzetük miatt akadályoztatott.
A pályázathoz csatolni kell a 2021/2022. tanév I. félévi tanulmányi eredményről szóló igazolást, vagy leckekönyv fénymásolatát, a hallgatói jogviszony, valamint a család egy főre jutó jövedelmének igazolását, a Nagyatádi Polgármesteri Hivatal által rendszeresített nyomtatványon.
Pályázati űrlap és a jövedelemigazolás nyomtatvány a Polgármesteri Hivatal portáján vehető át, vagy letölthető erről az oldalról.
A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Bódis Bernadett a 82/504-512-es telefonszámon nyújt.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. március 21. (hétfő)

Depositphotos
Depositphotos

Megosztás