Nagy a baj Nagyatádon!

A nagyatádi elkerülő út leszakadt a Rinya felett, egy autó is belehajtott. A Rinya annyira megáradt, hogy összeért a Csónakázó-tóval és a Malom-árokkal is. A Hunyadi utcai lakótelep parkolóját is már majdnem elérte.

A Tóparti Csárda körül homokzsákokkal barikádot építettek, egyelőre nem érte el a víz. A Penny Market parkolóját már elérte az ár.

A Zrínyi közbe is kiáradt a Rinya, akadt olyan háztulajdonos, akinek a pincéjében 170 cm magasan állt a víz, a Rinyához legközelebbi házban állítólag bokáig ért. Az itt lakók homokzsákokkal építették a barikádot. Egész éjszaka önkéntesek dolgoztak több helyen. A Kálvária útján az egyik stációnak csak a teteje látszik ki a vízből. A tűzoltók segítettek az építésben ma reggel, illetve hajnal óta megy a szivattyú. 

A tűzoltóság garázsát és gyakorlóterét is elöntötte a víz. A Jókai lakótelepen 100 garázst borít az ár, valakinek a kocsijában is állt a víz. Ugyanitt kimentettek egy őzet az árvízből, akit a közeli fenyvesbe helyeztek el egyelőre.

A szennyvíztelepen állítólag a szárazszívattyúkat is ellepte a víz, elképzelhető, hogy gond lesz a vízellátással. 

A strand gépkazánjánba is betört a víz, áramtalanítani kellett, a strand hátsó területét is elárasztotta (a medencéket nem érintette). A strandot bezárták egyelőre.

A helyiek szerint emberemlékezet óta nem történt ilyen. Állítólag Kutasnál egy halastó gátja is áttört, ami szintén megdobta a vízállást, ezt az információt egyelőre nem tudtuk ellenőrizni.

Varjas Kornél 22:00-kor küldött képet, akkor érte el a Rinya a maximális mércét, ezután már kiöntött.

A rendőrség éjszakai közleménye szerint a 68-as számú főút egyes szakaszain továbbra is teljes útlezárás van érvényben.
Az esőzés miatt 2020. július 26-án a 68-as számú főútvonal 38-as kilométerszelvényében a nagyatádi elkerülő úton az útburkolat beszakadt, emiatt a rendőség az útszakaszt teljes szélességében lezárta.

Teljes útlezárás van érvényben továbbá a 68-as számú főút Böhönye és Segesd közötti szakaszán, ahol a nagy mennyiségű csapadék miatt egy híd leszakadt. 

A forgalmat az egyeruhások a körenyző utakra terelik. A járművezetőket arra kérik, hogy az érintett útszakaszt lehetőség szerint kerüljék el.

Hamarosan videóval jelentkezünk!

Megosztás