Nagyatád 2018. legjei képekben

Szerkesztőségünk igyekezett összegyűjteni az év legfontosabb, legérdekesebb és leglátványosabb eseményeit a teljesség igénye nélkül. Nagyatád és környéke 2018: képekkel és videókkal.

Január

Bemutattuk olvasóinknak Solar Lajost, aki ma már több mint egy éve lakója az egyik nagyatádi hotelnek. Ugyan nem volt egyszerű lencsevégre kapni, mert Lajos kicsit szégyenlős.

002_2341.JPG

Januárban már áztunk-fáztunk. Az első nagyobb behavazódást követően szerkesztőségünk kapott egy légifelvételt, amit egy nagyatádi drónvideós,  Nemes-Kis Zoltán készített. A képek ma is gyönyörűek. Egy kattintás a videóra, és repüljön vissza az időben!

Még mindig január: biztosan mindenki emlékszik a szatírra, róla nekünk sincs képünk, a fotós kolléga viccelődött vele, hogy készít egy illusztrációt, de a szereplést senki nem vállalta.

A művelődési ház adott otthont az Ismerős arcok koncertnek, az esemény teltházas volt, akkor a közönség igéretet is kapott,  hogy 2019-ben is lesz, a zenekar visszatér Nagyatádra. Egy két hangulatos kép az idei koncertből.

Február

Mi lesz veled hóvirág? – lehetet volna ez a mottója februárnak. A hónap elején kitavaszodott, rügyezni kezdtek a fák, beindult a természet. Bolond időjárás volt. Majd egyik napról a másikra megérkezett a zimankó. Több anyagot is készítettünk ebben a témában, az egyik legérdekesebb talán az volt, amikor igyekeztünk megmutatni, hogyan lehet megmenteni a gyümölcsfákat.

A hideg meg is érkezett, havazott is, elérkezett a szalagavatók időszaka. Egy belegi kisfiú megindult a nagyvilág felé: Csordás Milán játszotta a Genezis című film főszerepét, amit Berlinben mutattak be először. Amikor onnét visszaérkezett a család, forgattunk is náluk.
A buszmegálló környéke az első komolyabb havazás alkalmával csatatérré vált: az iskolába igyekvő gyerekek kezdtek hócsatázni.

Februárban mutattuk be az örökifjú Miklós bácsit  titkát. 78 éves, de még ma is sportol. Születésnapján, szeptember 11-én is írtunk róla. Sajnos, egy közúti baleset elszenvedője volt. Szerencsére azóta már felépült, és tavasztól újra rója a köröket biciklijével.

Maskarába bújt alakok próbálták elűzni a telet, de nem jártak sikerrel. A hó és hideg maradt. A balesetek is megsokasodtak. Volt autó az árokban fejtetőn, oldalára dőlve, vagy csak éppen becsúszva, és így akadályozva a forgalmat.

Februárban megindult a választási kampány. Alláírásgyűjtő verseny indult, na, meg a szalagvágások sora, mindent átadtak, ami elkészült vagy csak éppen félig. Kampánybeszédek és igéretek: a 68-as út felújítása, rá is fér, a Nagyatádi Kórház fejlesztése, és turisztikai fejlesztések ezek a jövőbeni feladatok.

Március

A hónap első napja farkasordító hideggel köszöntött be, mínusz 20 fokot mérhettünk az éjszaka. Ez a csillagos égboltnak is köszönhető volt, amit meg is örökítettünk.
A várost vastag hóréteg takarta, szombaton a szokásos vásárnapon is csak egy árus árválkodott.

Somogyban Nagyatádon volt ebben az évben a legtöbb egy időben üzemeltett szivatyú. Erre azért volt szükség, mert ahogy megindult az olvadás, víz alá került a Szabadság utca egy része. A kármentés több napon át tartott.

A hónap közepén szintén nehéz éjszakája volt a tűzoltóknak. A talaj a belvíztől, majd az azt követő esőzéstől teljesen felázott. Este hevesebb széllökésekkel érkezett egy vihar, ami sorra döntötte ki a fákat.

A hónap végén a tűzoltók bemutatót is tartottak, ami látványosra sikerült.

Április elsején megjött a nyuszi. Nagyszombati körmenettel indult a hónap. Húsvét után a végéhez közeledett a választási kampány, meglátogatta a várost Balog Zoltán, itt volt a Jobbik elnöke is.  Mindenki kampányolt. A választás napján már reggel hétkor rekord részvétel volt. Estére kiderült: minden eddiginél többen szavaztak Nagyatádon. Másnap az is világossá vált: a választást a Fidesz-KDNP nyerte, a választókörzetet pedig jelöltjük, Szászfalvi László.

Novográdecz Bence kijutott a Sanghaji Kötélugró Világbajnokságra. Az út költségeit pedig egy hét alatt összedobta a város.

Nagyatád futóváros, természetesen tavasszal is már volt nagyobb rendezvény, ahol egy különleges díjat is felajánlottak a verseny győztesének.

Május

A hirtelen jött felmelegedés sok bozóttüzet okozott. Egy-egy helyszíni tudosítás pedig mindig izgalmas. Igyekszünk megtenni mindent azért, hogy kellő közelségből és érzékletesen mutassuk be az eseményeket. 2018 több kalandot is tartogatott. Egy biztos, a fényképezőgép táskájából a füstszagot nem egyszerű kiszedni. Május első napján Bolhás mellett gyulladt ki egy erdőrészlet, megközelíteni csak földúton lehetet. 

Megvolt az első Retro nap is. Veterán autók, nosztalgia séta, retro börze. Több százan vettek részt az egész napon át zajló programokon. A szervezők 2019-re folytatást ígértek.

Májusban, annak rendje és módja szerint elballagtak az adysok és az ipari iskola tanulói is.

Tejködbe borult a város, amikor földi szúnyogírtás volt. A hatékonyságát többen is megkérdőjelezték, de tény, hogy nagyon látványosra sikerült a művelet.

A város egyik nagy áruházának parkolójában látványos bemutatót tartottak a kaszkadőrök.

Ismét szükség volt a tűzoltók beavatkozására, mert a hirtelen jött zivatarok a Szabadság utcában megint károkat okoztak.

Az Adyban Lackfi János elrappelte a Cirmos cicát. A József Attila-díjas írónak ezer arca van.

Vannak különleges balesetek, ilyen egy mézszállító tehergépkocsi árokba borulása is.

Egy évben rengeteg sportfotó is születik. A most követekező képet a szerencse szülte. A szerkesztőségnek nincs távírányítású kamerája. Vagyis a képhez hasalni kell a kapuban, és várni a gólt.

Május végén a gyermekek körül forgott a világ. Új helyszínen, új látványosságokkal és új programokkal tettek az atádi gyermekek kedvére a helyi civil szervezetek és a városgondnokság.

Június

Az érettségi, diákigazgató-választás, ballagások, és persze a viharok adtak a legtöbb munkát. Volt sokaldalom, nálunk edzőtáboroztak az úszóbajnokok, és nem jutottunk be az NB III-ba.

Jöttek viharok, és megállapíthattuk: amikor kollégák fehér ingben érkeznek dolgozni, akkor történnek a legpiszkosabb esetek. Kétezer bála kapott lángra a 68-as út mellett. Az anyagi kár tetemes volt. A kármentés több mint egy napig tartott.

Július

Lábodon busz ütközött személyautóval, közzéppontba kerültek a fiatalok, fórumot rendeztek a helyi ifjúságnak. Elkezdődtek a Zenés nyári esték. Harcosok lepték el a kollégium udvarát.

Huszonkilencedik alakalommal rendezték meg az eXtremeMant.

Augusztus

A nyár végén egy kis pihenő követekezett. Folytatódott a Zenés nyári esték sorozat, összejöttek a rockerek.
Megrendezték hosszú idő után újra a szlalom bajnokságot.

Augusztus 20-át az ünnepi műsoron kívül tűzijáték is színesítette a vásártéren.

A sok csapadék és a meleg korai szüretet hozott idén. A gazdáknak az időjárás idén több gondot okozott, mint általában.

Szeptember

1840 nagyatádi általános és középiskolás diák számára kezdődött meg a tanév. Becsengettek. Ha ősz, akkor szarvasbőgés. Mikrofonvégre kaptuk Sthol Andrást, aki kapitális vadat lőtt Kaszóban. A szüreti felvonuás sem maradt el, és estébe nyúló volt a Hunyadi nap is.

Szeptember közepén lángra kapott egy csemetés a Mike és Csököly közötti területen.

A hónap közepén elindult az Atádhír új sorozata, a Vénülő vidék.

Szeptemberben több baleset is történt, az egyik legszerencsésebb egy személyautó és egy tarktor ütközése volt.

Szeptember végén pedig megérkezett az első fagy.

Munkatársunk meglátogatott egy bosnyák menekülttábort, és onnan hozott egy képriportot.

Október

Idén is megtartották a trófeszemlét Kaszóban és  Nagysallérban is. Száznál is többen vonultak fel Nagyatád utcáin. Több mint 140 töklámpás világította az atádi éjjelt. Elkezdődött a önkéntes területvédelmi tartalékos katonák kiképzése. Október 23-án megemlékezett a város a forradalomról. A kormány megszüntette a lakástakarékok állami támogatást. A hónap végén pedig kisiklott egy vonat.

sefag trofea kiallítas_nagysallérrd5_5645.jpg

Egy közúti balesethez pedig még mentőhelikoptert is riasztottak. A sérültet később meglátogattuk a kórházban is.

baleset20181030rd5_6379.jpg

November

Ebben a hónap volt az év utolsó komolyabb tarlótűze. A kiserdei út mellett mintegy két hektáron égett a kukoricacsuhé.

tuzeset20181116_rmd_8151.jpg

A hónap története Bandié, a szarvasé, akit Ötvöskónyiban nevelgettek. Majd egy feljelentést követően az állatot lefogalták.

December

A hónap legizgalmasabb története egy lehalászás volt. Az egyik forgatásra kijelölt napon -7 celsius fok volt, a halászok és a stáb sem tudott dolgozni. Közbeszólt az időjárás. A forgatást már megelőzte egy fotózás is. Most abból emeltünk ki egy pár fotót.

halaszat 10.jpg

Megosztás