Nagyatádi hallgatók pályázhatnak több tízezer forintra

Pályázatot hirdetett a Nagyatádi Diákokért Alapítvány Kuratóriuma a tanév I. félévére. Legutóbb 26 hallgató részére állapítottak meg egyszeri, 20 és 35 ezer forint közötti támogatást, összesen 730 ezer forint összegben.

Az alapítvány azoknak a nagyatádi diákoknak nyújt támogatást, akiknek az egyetemi, főiskolai, valamint – kimagasló tehetség esetén – szakirányú képzésben való részvétele anyagi helyzetük miatt nehézségekbe ütközik.

A pályázat benyújtására tanulmányi félévenként van lehetőség. Sikeres pályázat esetén a pályázót egyszeri kifizetéssel járó összeggel támogatja az alapítvány. A 2019/2020. tanév tavaszi félévében 26 hallgató nyújtotta be pályázatát. A kuratórium 26 hallgató részére 20 és 35 ezer forint közötti értékben állapított meg egyszeri támogatást, összesen 730.000 forint összegben.

A kuratórium a 2020/2021. tanév I. félévére ismét azoknak a nappali tagozatos, első diplomájuk megszerzéséért tanuló nagyatádi egyetemi és főiskolai hallgatók részére hirdetett pályázatot, akiknek a továbbtanulása szociális helyzetük miatt akadályoztatott.

A pályázathoz csatolni kell a 2019/2020. tanév II. félévi tanulmányi eredményről szóló igazolást, vagy leckekönyv fénymásolatát, első éves hallgatók esetén a felvételi pontszámról értesítő levél másolatát, a hallgatói jogviszony igazolását, valamint a család egy főre jutó jövedelmének igazolását a Nagyatádi Polgármesteri Hivatal által rendszeresített nyomtatványon.

Pályázati űrlap és a jövedelemigazolási nyomtatvány a polgármesteri hivatal I. emelet 117. számú irodájában vehető át, vagy Nagyatád Város honlapjáról letölthető.

Megosztás