Nagyatádi kézis a serdülő válogatott esélyesei között

A Magyar Kézilabda Szövetség kiválasztásért felelős munkacsoportja a somogyi válogató során Patak Saroltát is továbbjuttatta a következő fordulóba. A tavaszi regionális siker pedig már a válogatottságot jelentené.

A kézilabda szövetség tavaly novemberben kezdte meg a 2004-2005-ös születésű lányok kiválasztásának folyamatát a későbbi serdülő válogatottba. Helyi szinten a klubok edzői és elnökei terjesztettek fel játékosokat a válogatóra. Ők vehettek részt a megyei szintű felmérésen. Itt választották ki Patak Saroltát is. A következő lépés a márciusi szűkebb régiós válogató teljesítése. Akik itt is megfelelnek a bizottság kritériumainak, azok 2018 őszétől – egy országos szűrőn átjutva – már a leány serdülő válogatott bő keretéhez tartozhatnak.

A 14 esztendős RKC-játékos remek szezont fut, hiszen a serdülő II. osztályú bajnokságban 11 mérkőzésen 76 gólt szerzett, míg az U13-as II. osztályú pontvadászatban 12 találkozón 73 alkalommal volt eredményes. A válogatóra való felkészülésben őt és társait edzője, Siklerné Bárány Henriett segítette.

Patak Sarolta a megyei válogatóból jutott tovább
Patak Sarolta a megyei válogatóból jutott tovább

A feladatok a különböző szinteken egyre nehezebbé válnak, a kritériumok pedig egyre szigorúbbak. A felmérés során mindenkinek teljesítenie kell a kondicionális képességeket mérő, illetve a védekező mozgást tesztelő feladatokat. Emellett minden játékosnak a saját posztjának megfelelő gyakorlatokban is kimagaslóan kell teljesítenie. Mindezt természetesen időkényszer alatt kell végrehajtani.

A szűkebb régiós felmérésnek 2018. március 9-én 11:00 órától a Kozármisleny Városi Sportcsarnok ad majd otthont.

Forrás: www.rkcnagyatad.hu

Fotó: Gálovics Márk

 

Megosztás