Nagyatádon bukott le a parfümtolvajbanda

Nagyatádon három, Nagykanizsán kilenc parfümöt loptak el a dm üzletéből. A tárgyalás idején a háromból két vádlott éppen büntetés-végrehajtási intézetben töltötte jogerős szabadságvesztését.

A három büntetett előéletű vádlott egyike a kiskunhalasi, a másik pedig egy osztrák bv-intézetben időzött éppen. A nagyatádi dm drogériába még két éve látogattak el. A karácsony előtti napokban tértek be az üzletbe. A 66 éves nő három parfümöt egy polccal lejjebb rakott, az egyik férfi a nadrágjába rejtette, miközben a másik férfi a takarásával biztosította ezt. Az idén 20 éves férfi hét szempillaspirált is eldugott a kabátjába. Itt 53.890 forint kárt okoztak.

Ugyanabban az évben két ünnep között a nagykanizsai dm üzletét kereste fel a „három orr”. Ott ugyanazzal a módszerrel kilenc parfümöt fújtak meg 108.991 forint értékben.

Mindhármukat folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt ítélte el a napokban a Nagyatádi Járásbíróság: kettejüket társtettesként, a harmadik személyt pedig bűnsegédként. Mindhármukat 10 hónap szabadságvesztésre, és 1 év közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság. Továbbá kötelezte őket a 162.881 forint kár megfizetésére.

A kép illusztráció. Fotó: Röhrig Dániel
A kép illusztráció. Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás