Nagyatádon is elindult az országos koronavírusteszt

Ma és holnap tesztelik az országos reprezentatív felmérésre meghívott nagyatádiakat: több mint 80 helyi és környékbeli embert. A vizsgálat a betegség országos kiterjedtségét hivatott feltérképezni.

Mint arról méár korábban írtunk, Nagyatádon is elkezdődött a reprezentatív tesztelés a koronaívrus országos kiterjedtségéről. Május elsejétől csaknem 18 ezer fő bevonásával vizsgálatsorozat indult hazánk négy orvosokat képző egyeteme és a Központi Statisztikai Hivatal közreműködésével. Csaknem 500 település lakói közül választották ki a tesztelésben résztvevőket, akiket telefonon, postai- és elektronikus úton is értesítettek. Nagyatádon és környékén több mint 80 emberen végzik el a vizsgálatot. A reprezentatív kutatás célja, hogy pontos képet kapjunk a járvány kiterjedéséről.

A mérést szigorú szabályok mellett, védőöltözetben végzik
A mintavételt szigorú higiéniás szabályok mellett, külön teremben, védőöltözetben végzik

Ennek értelmében ma és holnap a Pécsi Tudományegyetem munkatársai a Nagyatádi Kórház elkülönítőjében talpig védőöltözetben fogadják a tesztelésre behívottakat 9 és 16 óra között. Mindenkit külön időpontra ütemeztek, ez alapján küldték ki a behívókat is. A tesztelésben résztvevőktől mintát vesznek az orrból és a torokból. Ezekből az ún. PCR-vizsgálat segítségével az állapítható meg, hogy van-e aktív fertőzés a szervezetben. Ezzel egyidejűleg vért is vesznek: ebből szerológiai vizsgálat útján kimutatható, ha a vérben jelen van a vírus elleni antitest, azaz hogy a vizsgált alany átesett-e a betegségen. A tesztelés eredményeit két nap után megküldik a résztvevőknek.

A legtöbb tesztelésre várakozó örül annak, hogy behívták, így legalább bizonyosságot szereznek – ezt mondták többen is. Sokan vélekedtek úgy, hogy talán már átestek a betegségen. Lukács Miklós például még januárban Németországban járt egy nemzetközi kiállításon, ahonnan egy makacs betegséggel tért haza.

Miklós épp megadja az adatait. Örül, hogy részt vehet a vizsgálatban
Miklós épp megadja az adatait. Örül, hogy részt vehet a vizsgálatban

Három hétig nem tudtam kigyógyulni belőle, és száraz köhögésem is volt, ami nehezen múlt el. Voltak azon a kiállításon minden országból, még kínaiak is, úgyhogy azért eléggé féltem attól, hogy ez most nem csak influenza. De most majd kiderül – vélekedett Miklós.

Nagyatáddal együtt összesen 27 somogyi településen végzik el a vizsgálatokat, a mintavétel május 14-ig tart. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra.

Fotók: Röhrig Dániel

 

 

Megosztás