Nagyatádon is érezhető volt a földrengés

5,2-es erősségű földmozgás rázta meg a horvátországi Petrinja térségét ma reggel, magyar idő szerint fél 7 előtt két perccel.

A rengés epicentruma Nagyatádtól mintegy 120, Zágrábtól pedig 50 kilométerre volt délkeletre, 2 kilométeres mélységben pattant ki a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földmozgás.

Petrinja polgármestere, Darinko Dumbovic az Index.hr-nek arról számolt be, hogy erős földrengés sújtotta a várost és károk is keletkeztek, ugyanakkor azok mértékéről, illetve arról, hogy vannak-e sérültek, még nem tudott beszámolni – írta a hvg.

A földrengést nemcsak Horvátországban, hanem Magyarország déli területein is érzni lehetett. Nagyatádon többen arról számoltak be, hogy mozgott alattuk az ágy, mások erre riadtak reggel. Mások szerint a csillárok is remegtek, és akadt, aki dübörgést is hallott. Lábodról például akadt, aki azt írta, nagyon megijedtek.

Megosztás