Nagyatádon jóval kevesebben kaptak oltást

Míg az országos átoltottság 16,8%-os, addig Nagyatádon ez csak 11-12%-os lehet. Jelentős területi eltérések mutatkoznak, amire nincs hivatalos magyarázat. Az biztos, hogy a háziorvosok beadják a vakcinát, amit kapnak.

Minden nap az oltásokkal kezdi a kormányzati tájékoztató portál a friss adatok közlését. Ebből tudjuk, hogy „már 1 696 110 a beoltottak száma”, „a magyar lakosság átoltottsága elérte a 16,8%-ot”. Megkérdeztük hát, hogy is állunk ezzel Nagyatádon és környékén.

A háziorvosok döntő többségétől – egy kivétellel – választ kaptunk, így igen jó közelítéssel jelenthetjük ki a városi átoltottság arányát: ez 11,6% körül mozog. A nagyatádi lakosság 9/10-ét lefedő körzetekben eddig kb. 1060-an kaptak legalább egy oltást. Egyébként a városon belül is eltérőek az arányok: akad mindössze 8%-os körzet, de találtunk 20%-osat is.

A fenti adatokhoz fontos megjegyeznünk, hogy az arányt nem pusztán a háziorvosi praxisokhoz tartozó páciensek számához kellett viszonyítanunk, azokból ugyanis hiányoznak a 18 év alattiak. Márpedig az országos átoltottságot is a teljes népességhez viszonyítva adják meg. Ezért megnéztük a kiskorúak arányát Nagyatád lakosságán belül, és ezt hozzászámoltuk a felnőtt háziorvosi körzetekbe tartozókhoz.

A környéken is érdeklődtünk néhány háziorvostól: Somogyszobon 15%-os, Lábodon 10, Segesden 14%-os átoltottságot rögzítettek eddig (utóbbi településen kivettük a számokból az idősotthon 300-nál is több beoltott lakóját, mert ez erősen torzította volna az arányt). Segesden egyébként jelezték, hogy már mindössze 25 olyan páciensük van, aki regisztrált, de még nem kapott védőoltást.

A vakcinák érkezésének ütemezése is sokatmondó. A múlt héten pl. nem kapott a nagyatádi háziorvosok többsége, ezen a héten pedig 23-30 páciensüket küldhetik Pfizer-oltásra a kórházi oltópontra, ők maguk mindössze 4 kínai és 4 Astra vakcinát kaptak. Ez utóbbiról egyikük azt mondta: „már nem is akarom rábeszélni az embereket, mert senki nem akarja beadatni magának”. Más úgy vélte, „igaz, kicsit hosszabban, de azért rá lehet beszélni az embereket, és eddig nem is volt vele probléma”.

Azt mindannyian jelezték, hogy folyamatosan telefonálnak az emberek, még betegségeikre is hivatkoznak, és mindenképpen oltást szeretnének.

Majd’ megölnek bennünket, hogy ők mikor kerülnek már sorra, de hát a sorrendről nem én döntök – panaszkodott az egyik háziorvos. – Tegnap legalább 10-15-en hívtak, még este otthon is hatan.

Az oltás szervezése körüli káosz nem enyhül az orvosok szerint: hétfőn például ugyanazt a listát kapta egyikük, mint előző pénteken. Az utóbbi időben pedig sok új idős ember regisztrálhatott, mert rendre hátrébb kerülnek a listán azok, akik ugyan hónapok óta várnak, de fiatalabbak. Az egyik nagyatádi körzet háziorvosa azt mondta: nála 80-90 idős van még, akit akutan be kellene oltani.

A járvány egyelőre nem csillapodik. Országosan a fertőzöttek átlagéletkora 46 év, közölte ma az országos tiszti főorvos. A  városban sem jobb a helyzet a háziorvosok tapasztalatai alapján: míg korábban a gyanús esetek feléről vagy még kevesebbről bizonyosodott be, hogy fertőzött, addig mostanában majdnem mindegyik teszt pozitív. Tegnap 10 emberből 10 lett pozitív már a gyorsteszt alapján is, teljes családok betegednek meg, szemléltette a helyzetet az egyik nagyatádi doktor.

Sajnos, könnyen előfordulhat, hogy a jövőben még az eddigieknél is kevesebb információt kaphatunk az oltáshelyzetről, miután a kormány friss rendelete értelmében a megyei kórházak átveszik a háziorvosi szolgáltatók felett is a szakmai irányítási jogot a veszélyhelyzet idejére. 

(Nyitókép: MTI)

Megosztás