NazenÉlj! – zenei tehetségkutató Nagyatádon!

Egész nap a zenéé volt a főszerep a kulturális központban szombaton. A Fiatalok Esély- és Otthonteremtése pályázat programsorozatának második rendezvényét szervezte meg a Nafigyelj! ifjúsági kör. Videóval!

A Nafigyelj! tagjai zenei tehetségkutatót rendeztek a somogyi fiatalokból álló együttesek számára. Összesen 6 zenekar jelentkezett a megmérettetésre: mindegyik csapat 15 percre kapta meg a színpadot. Így mindegyikük 2-3 dal erejéig mutathatta be repertoárját a zsűri előtt, melynek elnöke Fenyő Iván színművész volt. A bírák között szerepelt még Szabolcsi Bence, Vránicsné Jancsi Erika és Maronics Melinda. Az ifjúsági produkciókat külön zsűri értékelte, melynek tagjai Dufla Ferenc, Vass Dorottya és Laklia Dominika voltak.

Érzelmes és gondolatébresztő, ugyanakkor sokszor keményen zúzós dalok kerültek terítékre. Sok dalt tartalmilag emelt ki külön a zsűri, megint másokat az előadásban használt technikai fogások miatt.

Az alábbi előadókat hallgathatta meg a közönség:

A Walkür zenekara, a Mutatis Mutandis, a Béke Tér Siófokról, a Galen együttes Kaposvárról, a nagyatádi Amazon Bloom és a H3 együttese csapott a húrok és a dobok közé.

A produkciók végén a zsűri döntése alapján a Walkür együttesnek ítélték oda az első helyezettnek járó díjat, melyhez egyben egy ingyenes nevezési lehetőség is járt a XXII. Légrádi Antal Tehetségkutató Rockfesztivál meghallgatására Balatonbogláron. Második helyen végzett a Béke Tér és harmadik lett a H3, amely csapat egyben a közönségdíjat is elnyerte.

Kísérőrendezvénnyel is készültek a szervezők: a pihenőkben MusIQuiz elnevezésű zenei kvízvetélkedőt tartottak, majd utána híres dalok címével megegyező fantázianevű koktélokat kellett keverni a mixerversenyen. Így születtek olyan rikító és ízletes italok, mint a Yellow Submarine, a Perfect Illusion és a Like a Virgin.

A nap zárásaként az alternatív és underground zenei stílust képviselő Idegen együttese lépett fel a kulturális központ aulájában.

Fotó: Kovács Dorina

Megosztás