Nehezen indult a bajnokság az NFC-nek

Az NBIII 2. meccsén sajnos alulmaradt az NFC. Bár a hazaiak kitartóan küzdöttek és több támadást is kivédtek, ám végül egy góllal a bicskeiek kerekedtek felül. A vezetőedző szerint minden meccs nehéz lesz a bajnokságban.

Vasárnap fogadták hazai pályán az atádi játékosok a Bicskei TC csapatát. Az első félidő végéig lendületesen játszott az NFC, ám végül a 40. percben egy gólt szerzett az ellenfél. Ezt követően a második félidő elején több cserét is a pályára küldött a Nagyatád, ám egy balszerencsés pillanatban a Bicske újabb támadással megszerezte a 2. gólját is a 47. percben. A hazaiak ezt követően nem hagyták magukat, a többi támadást sikeresen elhárították, bár nem volt könnyű feladatuk. A bicskeiek kitartóan ostromolták őket. Papp Zoltán vezetőedző szerint kis szerencsével akár egyenlíthetett is volna a csapat.

Jól kezdtük a mérkőzést, lendületesen játszottunk, még gólhelyzetet is sikerült kialakítanunk, de, sajnos, kimaradt. Az első félidő vége felé, majd a második félidő elején összesen két gólt kaptunk, ezt követően szerkezetet is váltottunk, így sikerült a szépítő találatot megszerezni a 74. percben (Dekanics Márk lőtte a gólt). Voltak aztán helyzeteink az egyenlítésre, kis szerencsével a döntetlent is elérhettük volna, bár az ellenfélnek is voltak helyzetei. A Bicske a középmezőny elejéhez tartozó csapat az NB III-ban, de nekünk minden meccs nehéz lesz ebben a bajnokságban.

Ahogy arról korábban is írtunk, az NFC célja, hogy kiharcolja a bennmaradást a mezőnyben. Ha mégsem sikerülne bennmaradni, akkor is játékerőben megerősödve akarnak visszatérni a megyei bajnokságba.

A következő meccset szerdán játssza az NFC a Ménfőcsanak ellen 17:30-kor. Sokat nem pihenhetnek, vasárnap Pápán lépnek pályára 19:00 órakor. A szezonban összesen 19 meccset játszik a Nagyatádi Futball Klub.

Fotók: Röhrig Dániel

Megosztás