Nem vagyunk egyedül – a Rinyamenti Találkozó díjkiosztó eseménye

A Rinyamenti Közösség az Emberekért pályázatban összesen 9 környékbeli település vett részt, hogy együtt törekedjenek a közös társadalmi élet fejlesztésén. Számos díjat adtak át a közösséget szolgáló polgároknak.

16 órakor kezdődött a 4. Rinyamenti Találkozó – jobban mondva ez ténylegesen a harmadik volt, mivel tavaly a járványhelyzet miatt elhalasztották a rendezvényt. A Rinyamenti közösség az Emberekért című pályázat keretében rendezett kulturális programon a környékbeli településekről érkeztek fellépők egy-egy kisebb zenés, táncos, illetve humoros műsorral szórakoztatni a közönséget. A fellépők között voltak Nagyatádról Vránics Ildikó zenés előadásával, Segesdről Zámbó Gergő, aki Hajdu Sára: Angyal című versét adta elő, a Zselici Művészeti Iskola növendékei néptáncbemutatót tartottak, hullahopp karikával mutatott be produkciót Somogyszobról Kovács Réka Alina, karaokéztak a Háromfai Dalnokok, az ötvöskónyi roma gyerekek humoros fellépést tartottak, zárásképpen pedig a Bolhásért IKSZT Tánccsoport különleges „fénytáncot” mutatott be.

A műsor elején Ormai István, Nagyatád város polgármestere köszöntötte a megjelenteket:

Nem vagyunk egyedül, hiszen társak között élünk: a családunkban a munkahelyünkön és egy harmadik helyen: a lakóhelyünkön ahol élünk. Ez a harmadik hely az, ahol otthon vagyunk, ahová úgy megyünk haza, hogy az a mi lakóhelyünk. És ezek a falvak sokkal kevesebbek lennének, ha mindaz nem történne meg, amit a jelenlévők, a közösségek vezetői, az önkormányzatok tagjai, polgármester kollégák nem valósítottak volna meg. A közösség ereje semmivel nem pótolható, ezt minden településen tudják és érzik. Az összetartásunkat fejezi ki. Én köszönöm valamennyiüknek, hogy vállalják a közösségért a munkát, az erőfeszítést, hogy az idejükből szánnak a közös ügyekre, a települések lakóinak közösségére. – mondta a polgármester.

Az eseményen egy sor kitüntetést adtak át a humán szakemberek ösztönző díjazása címen térségi illetve települési kategóriákban. Mivel a tavalyi díjátadó elmaradt, így idén a 2020-as kitüntetetteket is a színpadra szólították.

TÉRSÉGI DÍJAZOTTAK 2020

A térség humán szakemberei ösztönző díj a Térségben dolgozó szakemberek elismerése, amely azon személyeknek adományozható, akik a szakterületükön magas színvonalú ellátással, kiemelkedő tevékenységükkel és eredményes munkájukkal szolgálják térségünk lakosságát. Nagyatád Város Önkormányzata, mint konzorciumvezető önkormányzat Képviselő-testületének döntése alapján 2020. év díjazottai:

A szociális-egészségügy kategóriában: Horváth József, a Nagyatádi Kórház Pszichiátria Rehabilitációs Osztály osztályvezető főápolója.

A köznevelés-pedagógia kategóriában: Tóth Ágnes Katalin, a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium matematika-földrajz szakos tanára.

A kultúra-sport kategóriában: Pünkösd Márton a Nagyatádi Kulturális és Sport Központ igazgatója.

 

TELEPÜLÉSI DÍJAZOTTAK 2020

A települések humán szakemberei ösztönző díj a Konzorciumban részt vevő települési önkormányzatok elismerése, amely azon személyeknek adományozható, akik az adott településen magas színvonalú ellátást biztosítanak, munkájuk során kimagasló szakmai, hivatásbeli érdemeket szereztek, elhivatottságukkal szolgálják a településükön élőket.

A települési önkormányzatok képviselő-testületeinek döntései alapján 2020. év díjazottai:

BELEG község

Gelencsér Edit, aki 2019 márciusáig a Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Belegi Kirendeltség ügyintézői feladatokat látta el.
Szakál Krisztina, a Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Belegi Kirendeltségének ügyintézője.

BOLHÁS község

néhai Balogh István, aki a Bolhás Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Bolhásért Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület elnöki tisztségét látta el.
Lesnyák Árpád, a Bolhási Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke.

GÖRGETEG község

Antal Jánosné, a Lábodi Közös Önkormányzati Hivatal Görgetegi Kirendeltségének köztisztviselője.
Horgas Ferenc Lászlóné, Görgeteg település nyugdíjba vonult védőnője.

HÁROMFA község

Györkös János Tiborné, a Háromfai Ezüst Évek Nyugdíjas Klub meghatározó tagja, aki a helyi általános iskola igazgatóhelyetteseként vonult nyugdíjba.
Vizvári Ernőné, Háromfa község szociális gondozója, aki 40 éve tevékenykedik a Vöröskeresztben is.

LÁBOD község

Benke Lászlóné, a Lábodi Református Egyház Egyházközösség gondnoka, Lábod Község Képviselő-testületének tagja, a Szociális Bizottság elnöke.
Bognár Tamás, Lábod Község Plébánosa.

NAGYATÁD város

Halmai József, a Városgondnokság munkavállalójaként a közfoglalkoztatottak irányítója, gépüzemeltetési csoportvezető.
Pungorné Márton Ildikó, a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ Bölcsődei Intézményegység nyugdíjba vonult vezetője.

ÖTVÖSKÓNYI község

Kiskó Lajos, a Nagyatádi Kertbarát Kör tagja, az Ötvöskónyi Borbarát Kör elnöke.
Somogyi Csaba István, Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

SEGESD község

Takácsné Illés Henriett, a Segesdi IV. Béla Király Általános Iskola pedagógusa, tollaslabda játékvezető, szakedző és instruktor.
Vidák Ákosné, a Segesdi IV. Béla Király Általános Iskola pedagógusa, igazgató-helyettese.

SOMOGYSZOB község

Filák Lászlóné, aki Somogyszobon házi gondozói feladatot lát el.
Harmat Józsefné, nyugdíjas óvónő, akinek egyetlen munkahelye a Somogyszobi Óvoda volt, ahol óvodavezető-helyettesi feladatokat is ellátott.

 

TÉRSÉGI DÍJAZOTTAK 2021

Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testületének döntése alapján 2021. év díjazottai:

A szociális-egészségügy kategóriában: Melles Zoltánné, a Nagyatádi Kórház szakápolója.

A köznevelés-pedagógia kategóriában: Döméné Lajos Katalin, a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola igazgatója.

A kultúra-sport kategóriában: Jüngling-Czotter Éva, a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Technikum és Gimnázium pedagógusa, a Nagyatádi Kötélugró Klub elnöke.

 

TELEPÜLÉSI DÍJAZOTTAK 2021

A települési önkormányzatok képviselő-testületeinek döntései alapján 2021. év díjazottai:

BELEG község

Bálint Józsefné, Beleg község nyugdíjas klubjának, asszonykórusának meghatározó tagja.
Héjjas János, a Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Belegi Kirendeltség karbantartója.

BOLHÁS község

Kancsal Gábor, az Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület Polgárőr tagozatának polgárőr parancsnoka.
Karcaginé Németh Szilvia, önkéntes segítő a Bolhásért Érdekvédelmi Közhasznú egyesület működésében.

GÖRGETEG község

Bőhm Ferencné, aki Görgeteg településen a háziorvosi rendelő asszisztense volt 22 éven keresztül.
Varga Éva Julianna, a Görgetegi baráti Kör civil szervezet vezetője.

HÁROMFA község

Dr. Kis-Kollár Éva, Háromfa település háziorvosa.
Makai Ibolya, Háromfa településen a háziorvosi rendelő asszisztense.

LÁBOD község

Fehér Györgyné, a Lábodi Hölgykoszorú Klub vezetője.
Hermann László, a Lábodi Legényegylet elnöke.

NAGYATÁD város

Molnárné Varga Ildikó, a Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa.
Vajda Zsolt, a Nagyatádi Polgármesteri Hivatal informatikus köztisztviselője.

ÖTVÖSKÓNYI község

Farkas László, a nagyatádi ipari iskola nyugdíjas szakoktatója, az Ötvöskónyi közösségi élet meghatározó egyénisége.
Pappné Tóth Andrea, az Árpád Fejedelem Általános Iskola igazgató-helyettese.

SEGESD község

Dergeczné Szabó Bernadett, a Segesd Szeretlek Baráti Kör egyik alapítója tagja.
Fucsák József, a SegŐsdi Hagyományőrző és Íjász Egyesület elnöke.

SOMOGYSZOB község

Fazekasné Friedrich Bernadett, a Somogyszobi Általános Iskola igazgatója.
Pintér Rezső Ákos, a Somogyszobi Vasutas Sportegyesület elnöke.

A díjakat a pályázatban résztvevő 9 település polgármestere adta át. A rendezvényről hamarosan videós összeállítást is készít szerkesztőségünk.

Megosztás