Nyuszi Kupán úsztak a gyerekek

Több mint húsz éve úszhatnak a gyerekek a Nyuszi Kupa úszóversenyen Nagyatádon. Az igencsak népszerű megmérettetésen 64 tanonc állhatott a rajtkőre. Az eseményt a Triatád és a NUSE közösen szervezte meg.

A pénteki napon Nyuszi Kupát szervezett a Triatád és a NUSE. A Nagyatádi Triatlon és Szabadidő SE és Nagyatádi Úszó és Kerékpáros SE több mint húsz éve rendezi meg ezt a versenyt a gyerekek nagy örömére. A két egyesületből összesen 64 gyerkőc, 16 versenyszámban állt rajtkőre. Voltak, akik csak egy úszásnemben mutatták meg a tudásukat. Ám a nagyobbak már mind a négy úszásnemben indultak. A többség hát- és gyorsúszást választott. A tapasztaltabbak mell- és pillangóúszásban is megmérkőztek. A kisebb korosztálynak 25 métert, azaz egy hosszt kellett teljesíteniük. Az idősebbeknek már 50 méteren kelett helyt állniuk. A legfiatalabb nevezők egészen picik, midössze 5 évesek voltak. A verseny redkívül izgalmasnak bizonyult, hiszen voltak olyan versenyszámok, ahol mindössze tizedmásodperceken múlt egy-egy helyezés.

A verseny végén az első három helyezett érmet kapott, a 4. helyezettől a 6-ig pedig oklevelet, mégis ez nem csupán arról szólt, hogy ki a leggyorsabb, hanem hogy a szülőknek megmutathassák a gyerekek, hogy milyen sokat fejlődtek. Tapasztalatot szerezhessenek a közönség előtti teljesítésről, a versenyhelyzettel járó izgalmakról. Ezek mind pozitívan járulnak majd hozzá a felnőtt életükhöz is– mondta a verseny egyik szervezője Beleznai Judit.

Gratulálunk a gyerekeknek és az edzőknek, Tóth Gábornak, Biró Eriknek és Papp Lászlónak!

 

Megosztás