Országos lovas bajnokság helyszíne lesz Nagyatád Szerző: Simon Bálint | 2021-07-21 17:26:00 | Címkék: kiserdő, tájékozódási, lovas, bajnoksÁg, verseny, nagyatád

Első alkalommal rendezik meg városunkban a Nyugat-Magyarországi Tájékozódási Lovas Bajnokságot, így a lovasok augusztus 7-én helyi terepen mérik össze képességeiket.

A tájékozódási lovaglás során egy akár több négyzetkilométeres területen kell megkeresni a térképen kijelölt pontokat, a versenyzők egy menetlevélen jelölik a haladásukat. Az immáron húsz éves múltra visszatekintő Nyugat-Magyarországi Tájékozódási Lovas Bajnokság versenyen az nyer, aki a legrövidebb idő alatt gyűjti össze ezeket az igazolásokat. A résztvevők egyénileg és csapatban is teljesíthetik a feladatot kezdő vagy haladó kategóriában: előbbi 10-12 km-es, utóbbi közel 20 km-es távot jelent a résztvevőknek. A pontokat kezdőként másfél, haladóként két órás szintidő alatt kell megtalálni.

Ez a verseny voltaképpen a tereplovaglás és a tájfutás házasságából született. Az ilyen alkalmak valamelyest megidézik a gépesítésmentes közlekedés korát, amikor az embereknek még nem segített GPS, és nem használtak autót – mondta Polai Attila, a sportág Somogy megyei meghonosítója, a verseny szervezője.

A verseny idén hat fordulóból áll, melyek mindegyike más települést érint: a lovasok Taranyban kezdték a pontgyűjtést, majd Bakonykoppányon folytatták. Ezen a héten szombaton látogatnak el Hegymagasra, a fennmaradó három állomás pedig Nagyatád, Ódörögd és Sümeg.

Képek forrása: Tájékozódási Lovasok

A verseny helyi lebonyolítását a Kiserdei Lovas Sport és Hagyományőrző Egyesület vállalta el, így a negyedik forduló a hozzájuk tartozó lovastanyáról indul, a közönségnek szóló programok is itt lesznek.

Nagyjából húsz helyi nevező van jelenleg, összesen mintegy 40-50 versenyzőre számítunk. Szeretnénk, ha a közönséget is változatos programokkal fogadhatnánk: mivel a csapatok nem lesznek mindig szem előtt, így ilyenkor főzőversenyt is szoktak szervezni, a gyerekeknek pedig lovagoltatást tartanánk. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a versenyzőket drónnal is követhesse a kamera, illetve a helyszín miatt vadászokkal és erdészekkel is egyeztetünk – mondta el Horváth Krisztina, az egyesület edzője. – Remélem, hogy sikerül hagyományt teremteni ezzel a versennyel Nagyatádon, és a következő években is a helyszínek listáján szerepelhetünk – mondta Krisztina.

Ugyan a nagyatádi forduló aránylag sík terepen lesz, a szervezők számára így is kiemelt fontosságú a biztonság.

Egy ilyen verseny terepbiztos lovakat és lovasokat kíván meg. A lovak oltásainak rendben kell lenniük, valamint a kobak használata is kötelező – tette hozzá Polai Attila.

(A nyitókép illusztráció.)

Vissza az előző oldalra