Összegyűlt az egymillió forint Mizi támogatására

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kislány megsegítéséért Theo Spilleman, egy Nagyatádon élő holland nyugdíjas indított jótékonysági akciót, az összegyűjtött összeget most a Claessens család egészítette ki.

Ahogy arról korábban írtunk, a már több mint másfél évtizede Nagyatádon élő Theo Spilleman legalább egymillió forintot tervezett összegyűjteni egy beteg helyi kislány, Jüngling Mimóza családjának. A kitűzött célt végül Claessens Peter közreműködésével el is érték: a Claessens Group által negyedmillió került az adománygyűjtő urnába, családja nevében pedig ismét ugyanennyivel járult hozzá a kislány megsegítéséhez az ügyvezető igazgató. A Jüngling család elmondása szerint kislányuk története nagyon sok embert ösztönzött cselekvésre, a pénzbelin kívül a támogatás számos más formájában is részesültek ezen a nyáron, amiért szintén a hálájukat fejezték ki.

Mizi életét a Louis-Bar-szindróma nehezíti meg, melynek következtében a szervezet védekezése legyengül: fokozott daganat-kialakulási hajlam, sugárzás iránti érzékenység, egyensúlyzavar és ismétlődő fertőzések sújtják a betegségben szenvedőket.

A kislány állapota miatt a családnak hamarosan akadálymentessé kell tennie a házát, ez azonban az egyéb kiadások mellett komoly terhet jelent. Ezt kívánta enyhíteni a 77 éves Theo, amikor az eXtremeMan napján szembenézett a 180 kilométeres kerékpáros távval: egy színpadra szerelt görgőn teljesítette a kihívást, mely köré egy jótékonysági akciót szerveztek. A színpad előtt egy adománygyűjtő urnát állítottak fel, amibe akkor 534 ezer forint került. Ehhez még további szponzorok járultak hozzá, akik vállalták, hogy kiegészítik az összeget, így az akció végül elérte a kitűzött egymilliós célt.

Fotó: Röhrig Dániel

Peterrel régóta barátok vagyunk, az eXtremeMan által pedig edzőtársként is segítettük egymást. Amikor ezt a jótékonysági akciót megszerveztük, ő is felajánlotta a támogatását: beszéltem neki az egymilliós célról, és ő szavát adta, hogy az urnában összegyűlt összeget ki fogja egészíteni. Ez az összeg került most átadásra – mondta Theo Spilleman.

Megosztás