Ösztöndíj lehetőség a nagyatádi diákoknak

Már 1000 nagyatádi diák tanulmányi előmenetelét segítette a Nagyatádi Diákokért Alapítvány. Az őszi tanév ösztöndíj-pályázatának felhívását már közzétették a város honlapján.

 

A Nagyatádi Diákokért Alapítvány ismét ösztöndíj lehetőséget hirdet. Ennek célja, hogy segítse azon tehetséges tanulók oktatását, akik szociális hátterükből fakadóan hátrányos helyzetben vannak. Természetesen ehhez kiemelkedő tanulmányi eredmény is szükséges. Fontos követelmény még, hogy az illetőnek bejelentett nagyatádi lakosnak és nappali tagozatos hallgatónak kell lennie. Az ösztöndíjakat egy 7 fős kuratórium ítéli oda a pályázóknak. Az alapítvány 26 éves működése során csaknem 1000 tanulónak segített az egyetemi vagy főiskolai előmenetelében. A kezdetben képviselőtestületi tagok felajánlásaiból létrehozott ösztöndíj-keretet ma már nagyobb részt önkormányzati forrásokból finanszírozzák. Adónk egy százalékával támogathatjuk ezt a nemes célt. Minden évben kétszer lehet pályázni az ösztöndíjra, a mostani őszi pályázati lehetőség határideje 2018. október 17. A nyertes ösztöndíjasokat az őszi szünetben fogják kihirdetni. 

Pályázati információkért látogassanak el Nagyatád város honlapjára!:

A Nagyatádi Diákokért Alapítvány Kuratóriuma a 2018/2019. tanév I. félévére pályázatot hirdet azoknak a nappali tagozatos, első diplomájuk megszerzéséért tanuló nagyatádi egyetemi és főiskolai hallgatók részére, akiknek továbbtanulása szociális helyzetük miatt akadályoztatott.

A pályázathoz csatolni kell a 2017/2018. tanév II. félévi tanulmányi eredményről szóló igazolást, vagy leckekönyv fénymásolatát, első éves hallgatók esetén a felvételi pontszámról értesítő levél másolatát, a hallgatói jogviszony igazolását, valamint a család egy főre jutó jövedelmének igazolását, a Nagyatádi Polgármesteri Hivatal által rendszeresített nyomtatványon.

Pályázati űrlap és a jövedelemigazolás nyomtatvány a Polgármesteri Hivatal I. emelet 117. számú irodájában vehető át, vagy Nagyatád Város Honlapjáról letölthető.

Fotó: Röhrig Dániel (a kép illusztráció)

Megosztás