Pánikvásárlás – romlik az üzemanyag-ellátás Nagyatádon is

A három nagyatádi benzinkútból egyiken egyáltalán nincs olcsóbb üzemanyag, a másiknál legfeljebb 10 litert tankolhatunk, a harmadikon pedig most éppen 95-ös benzin van, de dízel nincs. Pánikvásárlás van az országban.

Az OMV töltőállomásán még van hatósági áras benzin és dízel is, de csak korlátozott mennyiséget tudnak adni: ez a múlt héten napi 20 liter volt személyenként, most már mindössze 10 litert, éppen csak annyi, amennyivel még a legszükségesebb ügyeket el lehet intézni. Nyilván ezt is addig tudják fönntartani, amíg kapnak üzemanyagot.

A nagyatádi Tele-Tanknál sem hatósági áras benzin, sem gázolaj nincs, és a piaci árasok közül is csak az utóbbival (dízellel) tudnak szolgálni.

A nagyatádi Mol-kúton a hétvégén az ársapkás 95-ös fogyott el, tegnap óta pedig dízelt nem tudunk tankolni.

A MOL Nyrt. az üzemanyag-ellátásról azt közölte: mindent megtesznek, de a kiszámíthatatlan és a rajtuk kívül álló dolgokra nem tudnak garanciát vállalni. Mint jelezték, a Mol kútjainál normál esetben napi 5 millió literes a forgalom, ez legutóbb 8 millió liter volt.

Kijavították a százhalombattai finomító hibáját, napokon belül visszaáll a teljes kapacitásra, igyekezett nyugtatni a kedélyeket a Magyar Ásványolaj Szövetség. Ám amíg nem csillapodik a pánikvásárlás, és fennmarad a hatósági árszabályozás, a Mol nem tudja kiszolgálni a hazai igényeket a szakértők szerint. A hazai finomító ugyanis egyedül nem képes ellátni a piacot.

Megosztás