Pár percen múlott, hogy nem temette maga alá az összeomló épület

György néhány perccel azelőtt ment ki a műhelyből, hogy az – vélhetően az újabb földmozgás miatt – nagy robajjal beomlott. A segesdi férfi most segítséget kér a romeltakarításban, és építőanyagokra is szüksége lenne.

Vasárnap negyed tíz körül egy tömítésért ment ki György a melléképületbe. Annak a tetőszerkezete egybefüggő a házéval.

Aztán visszamentem a fürdőszobába, beállítottam a mosógépet, éppen elindítottam egy adag ruha mosását, amikor roppanásra lettem figyelmes, megrázkódott minden – idézi fel a 44 éves férfi. – Kimentem, körülnéztem, semmi. Megyek vissza, hirtelen egy nagy robaj, látom, kilökte a pinceajtót a leomló tégla.

Akkor szakadt be a műhely alatti pince. Minden összedőlt, belerogyott a gödörbe. Négy motor, köztük két nagyobb, több százezer forint értékű, az elektromos kerékpár, a hegesztőgép, a fúrógép, a töltők, az emelők és a szerszámkészletek.

Aznap szintén volt egy arrafelé is érezhető földrengés Horvátországban. Két hét alatt már a sokadik. Minden bizonnyal ezek okozhatták a boltíves pince instabillá válását. György hozzáteszi: a háza közelében lévő megsüllyedt aknafedél is komoly rezgéseket kelt. A 68-as főúton percenként dübörögnek el a kamionok, amelyik belehajt, valóban megremegteti az épületet. A csatornavezeték elvezeti a rezgést. A ház minden helyiségében láthatók hosszú, helyenként mély repedések, mutatja György, aki ezeket rendre igyekszik eltüntetni.

Csak nehogy még nagyobb baj legyen ebből – hívja fel a figyelmet. – Éppen utána van a buszmegálló, két-három éve egy személyautó kereke szakadt ki a megsüllyedt aknafedél miatt, csak a szerencsén meg a sofőr lélekjelenlétén múlott, hogy a kocsi továbbcsúszott, és nem az ott várakozók közé. Itt állt meg az ablakom előtt.

A házon nincs biztosítás. Györgynek 25 ezer forint rendkívüli segélyt és annyi segítséget ígért az önkormányzat, hogy egy vállalkozó bevonásával közreműködnek majd a pince betemetésében. Előtte azonban a romokat el kell takarítani. Ehhez kézi munkaerőre lenne szükség, magánszemélyek vagy cégek felajánlása is komoly támaszt jelentene. A feltöltéshez pedig mintegy 20-25 köbméter föld vagy törmelék kellene.

Ezen kívül sóder, cement, meg úgy 300 kis méretű tégla nagyon jól jönne – mondja György. Gyorsan hozzáteszi, a betonozást és a falazást ő megoldja. Igyekszik elkerülni a látszatát is, hogy mindent csak másoktól vár. Egyébként, mint kiderül, építőipari munkásként dolgozik. Már amikor éppen nem kénytelen pihentetni a térdét, amelyik összetört ősszel egy balesetben. Emiatt nem tud annyit dolgozni, mint korábban.

A pince be-, a műhely berendezése pedig összeomlott ugyan, ám reméljük, György nem fog. Ehhez most minden segítség sokat jelent.

Fotók: Röhrig Dániel
Fotók: Röhrig Dániel

(Aki fölajánlaná a segítségét, itt érheti el Györgyöt: 30/352-6420; gyura76@citromail.hu.)

Megosztás