Pattanásig feszült idegek és suhogó nyílvesszők – Videó!

Több mint 1800 kilőtt nyílvessző. 30 különböző nagyságú és formájú célpont. Ugyanennyi elszánt íjász. Így jellemezhetjük az első Nagyatádi Teremíjász versenyt. Négy egyesület versenyzői mérték össze tudásukat vasárnap.

Nem holmi cirkuszi mutatványosok próbálgatták célzótehetségüket a hétvégén a Városi Sportcsarnokban. Az idegek pattanásig feszültek – persze csak az íjaké. A versenyzők legnagyobb erénye a koncentráció és a nyugalom. Ettől sikeres igazán egy íjász.

Koncentráció és fegyelem: az íjász legnagyobb erényei - Fotó: Ormai Bálint
Koncentráció és fegyelem: az íjász legnagyobb erényei – Fotó: Ormai Bálint

Összesen 30 cél kapott helyet a sportcsarnok küzdőtéren felállított lőtéren. A lehető legváltozatosabb formájú és fajtájú tárgyakat kellett eltalálniuk a versenyzőknek: akadtak vadmalacok és nyulak, farkasok és hódok, nehezítésnek mozgó célpontok és a célzást zavaró fenyőfák. A versenyzőket korosztályonként díjazták vadászreflex és tradicionális íj kategóriában. Gyermekek is indulhattak a megmérettetésen, ők az „apród” korcsoportban nevezhettek. Nekik 5 és 15 méter között lévő célokat kellett eltalálni. A felnőttek pedig már a 20 méteres távolságot igyekeztek legyőzni. Férfiakat és nőket külön díjaztak: a hölgyek „amazonokként”, míg a férfiak „vitézek” ügyességével vették az akadályokat.

Négy egyesület íjászai vettek részt az első nagyatádi próbán. A helyi egyesület megalakulása óta nagyon jó kapcsolatot ápol a környékbeli klubokkal, akikkel karöltve már számos barátságos versenyt rendeztek. A nagyatádi Hét Vezér Klub ez alkalommal a Berzencei Turul Íjász Klubot, a Segősdi Hagyományőrző Íjász Egyesületet, illetve a marcali Boronkai Hagyományőrző Íjász Egyesületet látta vendégül.

A Dél-Dunántúlon 600-800 igazolt sportoló van, akik hivatalos kereteken belül is versenyeznek a Magyar Íjász Szövetség szárnyai alatt.

– Vannak egyesületek a régióban, amik már több mint 10 éve alakultak. A Magyar Íjász Szövetség minden szakágát képviselik: a történelmi íjászatot, 3D vadászíjászatot, pályaíjászatot. Úgyhogy mondhatjuk, hogy komoly hagyományokkal rendelkezik az sportág, bár még olyan tömegeket nem mozgatott meg. De a Magyar Íjász Szövetség elhivatottságát jelzi, hogy 2030-ra nemzeti sportot szeretnénk az íjászatból csinálni. – mondta Bogyó Gábor, a Magyar Íjász Szövetség dél-dunántúli régiójának vezetője. – Úgy gondolom, minél több versenyt kell megrendezni, ezért is öröm számomra, hogy most Mártonék első alkalommal megrendezik ezt a kis meghívásos versenyüket, mert mindenképpen a gyerekekkel meg kell ismertetni az íjászatot, és utána adott szakágban tudnak ők sportolni.

A verseny eredményei végül a következők lettek:

Fiú apród: vadászreflex

I. helyezett Gál Endre Berzencei Turul ÍK 370
II. helyezett ifj. Holczer Zoltán Berzencei Turul ÍK 331
III. helyezett Szőke Levente Berzencei Turul ÍK 235

 

Amazon: tradicionális

I. helyezett Zsiga Mónika Berzencei Turul ÍK 313

 

Amazon: vadászreflex

I. helyezett Farkas Andrea Segősdi HÍE 415
II. helyezett Erdei Renáta Boronkai HÍE 320
III. helyezett Kiss Eszter Segősdi HÍE 305

 

Vitéz: tradícionális

I. helyezett Keszericze István Berzencei Turul ÍK 417
II. helyezett Fülöp Árpád Segősdi HÍE 345
III. helyezett Szőke Péter Berzencei Turul ÍK 306

 

Vitéz: vadászreflex

I. helyezett Csáki Alpár Boronkai HÍE 521
II. helyezett Kulcsár Ernő Boronkai HÍE 488
III. helyezett Pintér Roland Berzencei Turul ÍK 458

 

A nagyatádiaknak sem szabad csüggednie: Kiss Gergely a vitézek közt tradícionális kategóriában csupán 3 ponttal maradt le a dobogóról. Ugyanebben a kategóriába Vékony János a 7., Szendrei László a 9., Fekete Attila pedig a 11. helyen végzett.

A lányok is szépen szerepeltek: vadászreflex kategóriában Káplár Nikolett 5., míg Jagarics Dóra 6. helyezést ért el.

 

 

Megosztás