P.Mobil dübörgött a MotoRock Fesztivál színpadán – videóval!

A 7. MotoRock Fesztivál első napi záró koncertjét az idén 50 éves P.Mobil együttes adta. A pénteki eseményekre több mint ötszázan érkeztek a volt laktanyába.

Idén a 7. alkalommal rendezik meg városunkba a MotoRock elnevezésű fesztivált. A kétnapos eseményen több fellépő szórakoztatja a közönséget. Pénteken pedig a helyi együttesek mellett a fennállásának 50. évét ünneplő P.Mobil is Nagyatádra jött.

Már idestova 40 éve voltunk utoljára Nagyatádon. Nagyon régen jártunk itt és azért örülök, hogy itt vagyunk, mert az Aranylakodalom turné, azt jelenti, hogy ez a zenekar az én vezetésemmel 50 éve létezik-mondta Schuster Lóránt az együttes vezetője.

A legendás magyar hard rock együttes számait rengetegen hallgatták meg, hiszen több mint 500 jegyet adtak el a szervezők. A ma kilátogatók sem fognak unatkozni, hiszen egyebek közt motoros felvonulás, motoros ügyességiverseny és motor szépség-hangverseny is lesz és természetesen a hangfalak is újra dübörögni fognak. Az esti fellépő 10 órától a Tales of Evening. A rendezvény főtámogatója Nagyatád Város Önkormányzata, Ormai István polgármester.

Megosztás