Rendkívüli ítélkezési szünet a bíróságokon

A Nagyatádi Járásbíróságon – ahogy az ország összes bíróságán – a mai naptól rendkívüli ítélkezési szünet lép életbe. Nincs ügyfélfogadás, telefonon, illetve elektronikus úton lehet tájékozódni.

Elmaradnak az előkészítő ülések, a tárgyalások és a nyilvános ülések is, ugyanakkor a bíróságokon a munka nem áll meg. Valamennyi személyes jelenlétet nem igénylő eljárás továbbra is folytatódik, illetve az olyan ügyekben, ahol haladéktalan intézkedés szükséges (kényszerintézkedések elrendelése, távoltartás elrendelése és egyéb soron kívüli ügyek) az eljárási cselekményeket megtartják. Amennyiben lehetőség van rá, úgy távmeghallgatás igénybevételével, amennyiben nincs, úgy az Országos Bírósági Hivatal elnökének rendeletében meghatározott speciális tárgyalótermi protokoll alapján, maximálisan ügyelve a járványügyi szabályok betartására.

Ezen időszak alatt a bíróságokra csak az ott dolgozók, illetve az idézéssel rendelkezők léphetnek be, minden más esetben oda tilos a belépés. Elmarad tehát az Ügyfélsegítő Szolgáltatás, illetve az ügyfélfogadás. Az érintettek telefonon, illetve elektronikus úton tájékozódhatnak.

 

Megosztás