RKC: A lányok itthon, a fiúk idegenben taroltak a hétvégén

Felnőtt női csapatunk a győri ETO U18-as együttesét hagyta helyben a szombati mérkőzésen. A lányok hazai pályán zsebelhettek be újabb két pontot. Fiaink pedig Mecseknádason nyitotték győzelemmel a tavaszi szezont.

Beszámoló a felnőtt női és férfi csapat hétvégi mérkőzéséről – Vörös Sándor összefoglalója alapján. Részletekért látogasson el a http://www.rkcnagyatad.hu/ weboldalra!

NBI/B NYUGATI-CSOPORT 2017/2018 – 16. FORDULÓ
Rinyamenti KC – Győri Audi ETO KC U18
32 – 26

Felnőtt női csapatunknak egy félidő is elég volt ahhoz, hogy eldöntse a lényeges kérdéseket a 16. fordulóban: lányaink a szünetben tizenegy góllal vezettek, végül hattal nyertek a Győri Audi ETO KC U18 ellen.

Folytatni a hazai remeklést. Együttesünk nem titkoltan ezzel a céllal készült a soros összecsapásra, melyet megelőzően hat mérkőzésen zsinórban öt győzelmet aratott pályaválasztóként. A jelenleg zajló szezonban eddig tehát nem a két pontért jártak Nagyatádra az ellenfelek, s ennek tükrében a Győri Audi ETO KC U18-s alakulatára sem várt könnyed feladat a 16. fordulóban.

A felek tizenkettedik egymás elleni mérkőzésükre készültek, az eddigi tizenegy randevú alkalmával öt nagyatádi és öt győri győzelem mellett egy döntetlen született.

Együttesünk mind támadásban, mind védekezésben remek teljesítményt nyújtott, s bár be-becsúsztak hibák, a különbség fokozatosan hízott. Minden bizonnyal előzetesen kevesen gondoltak arra, hogy lányaink alig egy félidő alatt eldöntik a két pont sorsát, ám amikor a 29. percre fordulva már tíz volt közte, akkor bizony úgy tűnt, a látogatók számára már nincs visszaút.

A zöld–fehérek a találkozó utolsó szakaszában feljebb tudtak zárkózni, így a végét jelző dudaszó pillanatában 32–26-s nagyatádi győzelmet könyvelhettünk el – sorozatban a hatodikat pályaválasztóként!

– Nagyon jól kezdtük a találkozót, ezt hűen tükrözi, hogy tizenhét perc alatt kilenc gólt lőttünk és mindössze egyet kaptunk. Az első félidőben mutatott teljesítményünkkel elégedett vagyok, technikailag és taktikailag is jók voltunk. A második játékrészben kiengedtünk, talán korán elhittük, hogy vége a meccsnek, s pár buta eladott labdával, illetve néhány védekezési hibával ellenfelünk valamelyest felzárkózott. Ennek ellenére nem forgott veszélyben a győzelmünk, gratulálok a lányoknak! – mondta a csapat mestere, Mato Matijevic.

 

NBII DÉL–NYUGAT 2017/2018 – 12. FORDULÓ
DÉL TAKARÉK Mecseknádasd – Rinyamenti KC
24 – 29

Biztató teljesítményt nyújtva, magabiztosan gyűjtötte be a két pontot felnőtt férficsapatunk az első 2018-as bajnoki mérkőzésén: a mieink öt góllal bizonyultak jobbnak a tavalyi ezüstérmes DÉL TAKARÉK Mecseknádasd vendégeként.

– Amennyiben a csapat kellően motivált lesz, valamint tudjuk játszani a saját játékunkat, akkor talán sikerül egy újabb meglepetést szereznünk – fogalmazott a mérkőzést megelőzően Takács László. Talán sokakat meglephetett játékos–edzőnk nyilatkozata, hiszen a mieink két ponttal és két pozícióval a hazaiak előtt jártak, ugyanakkor Mecseknádasdon egyetlen ellenfél sem mehet biztosra.

A szezon eddigi részében a vasárnapi vendéglátóinkhoz hasonlóan csapatunk is hazai környezetben számított acélosabbnak, lévén, hogy a mieink a tizennégyből mindössze négy pontot szereztek vendégeként, s legutóbb tavaly november 4-én az MKP Siklós KC otthonában sikerült győztesen elhagyni a pályát (27–28).

Talán mondhatjuk, hogy az első tavaszi bajnoki az imént említett mutatóknak megfelelően indult, hiszen a házigazdák öt perc után 3–1-re vezettek, s előnyük nagyobb is lehetett volna, ha Frey Tamás nem hibázza el a mérkőzés első hétméteresét. A vendéglátók a kilencedik minutumig tartani is tudták a kétgólos előnyüket, majd a mieink úgymond kiismerték az ellenfél játékát, s részben ennek köszönhetően sikerült fordítani.

A második játékrész első percei fej–fej melletti állással peregtek le, majd csapatunk egyre inkább átvette az irányítás jogát, s a 44. percben már néggyel vezetett. A nádasdiak fokozatosan hitehagyottá váltak, együttesünk ezzel párhuzamosan az akaratát egyre jobban ráerőltette az ellenfélre, nyolc minutummal a vége előtt pedig 19–25 állt az eredményjelzőn. A véghajrában stagnált a különbség, a mieink a látottak alapján teljesen megérdemelten zsebelték be a győzelemért járó két pontot.

A felnőtt férfi csapatunk mérkőzését megelőzően az ifista fiaink is pályára léptek Mecseknádasdon. Nekik szintén sikerült győzelmet kicsikarniuk: 23-26-ra verték meg vendéglátóikat.

Fotók: Gálovics Márk és Gazdag Renáta

Megosztás