RKC: a tűzzel játszottuk, de végül győztünk

A sereghajtó győriek alaposan megizzasztották felnőtt női csapatunkat. A szünetben még háromgólos hátrányunk után, az utolsó negyedórában nyújtott teljesítménynek köszönhetően végül négy gólos előnnyel zártuk a meccset.

Beszámoló a felnőtt női csapat hétvégi mérkőzéséről – Vörös Sándor összefoglalója alapján. Részletekért látogasson el a http://www.rkcnagyatad.hu/ weboldalra!

NBI/B NYUGATI-CSOPORT 2017/2018 – 20. FORDULÓ
Rinyamenti KC – VKLSE Győr
38 – 34

A számszerű adatok tükrében kötelező feladat várt az NBI/B-s pontvadászat 20. fordulójában lányainkra, akik komoly favoritként várhatták a kisalföldiek elleni hatvan percet. Ha létezik olyan mérkőzés, amikor minden egy csapat mellett szól, akkor ez bizony abba a kategóriába tartozott, de ahogy Mato Matijevic fogalmazott: egyetlen ellenfelet sem szabad lebecsülni, s éppen emiatt fegyelmezetten és maximális komolysággal kell a meccshez állni.

A győzelmi kényszert, s az ezzel járó nyomást együttesünk nem kezelte túlzottan jól. Bár sokan arra számítottak, végül nem domborodott ki a tabellán látható szakadéknyi különbség a felek között, akik az első negyedórában egymás nyomában haladtak, hol az egyik, hol a másik csapat volt minimális előnyben. A szűk kerettel érkező, tartalékos összetételben szereplő vendégek nagyszerűen küzdöttek, ráadásul, amikor 10–9 után három perc alatt 12–9-re fordítottak, majd nem sokkal később már 16–12-re vezettek, akkor úgy tűnt, hogy ebből komoly baj is lehet.

Együttesünk nem találta a játékát, a védekezés végig átjáróház volt, szóval finoman szólva sem működött olajozottan a gépezet. Harminc perc játék után nem kis meglepetésre 17–20 állt az eredményjelzőn, ami azért sok mindent elárulhat az első felvonásban történtekről. A szünet talán a legjobbkor jött, s a fejmosás hatásosnak is bizonyult, hiszen a második játékrész elején egy 6–1-s rohamnak köszönhetően hosszú idő után sikerült visszavenni a vezetést.

A győzelmi kényszer rányomta bélyegét a csapat játékára, de azért sikerült nyerni - Fotó: Gazdag Renáta
A győzelmi kényszer rányomta bélyegét a csapat játékára, de azért sikerült nyerni – Fotó: Gazdag Renáta

A folytatásban megismétlődött az első félidő forgatókönyve, vagyis, hogy egyszer az egyik, egyszer a másik együttes kezében volt a vezetés. (…) Tíz perccel a vége előtt hiába volt már közte öt, csendes lezárás helyett majdnem izgulnunk kellett, pláne, amikor a kisalföldiek támadást indíthattak a mínusz egyért, de Druzsin Rebeka védte az érkező lövést.

Mato Matijevic 58:00-nál ki is kérte utolsó idejét, melyet követően Kovács Dorina gyors duplája biztossá tette a nagyatádi sikert. Újfent visszaigazolást nyert, hogy tényleg mindig a kötelező a legnehezebb… A lényeg, hogy a tizenharmadik győzelemnek köszönhetően csapatunk megerősítette hatodik helyét a bajnoki tabellán, s mivel a Szekszárdi FGKC 24–23-ra nyert a Mohácsi TE otthonában, folytatódik a kiélezett versenyfutás a közvetlen élboly mögött.

– Az első félidőben azt hittük, hogy kiküldjük a mezt, s majd jön magától ez eredmény, de nem így lett. Nem pörögtünk rá megfelelően a meccsre, ez elsősorban a gyenge védekezésünkön látszott. A szünetben nagyjából sikerült rendezni a sorokat, a második játékrészben támadásban feljavultunk, ugyanakkor hátul továbbra is puhák és határozatlanok voltunk. A célunkat elértük, hiszen a két pontot megszereztük, de sokáig a tűzzel játszottunk. Lényegesen jobb játékot vártam a csapattól. – értékelte csapata teljesítményét az edző, Mato Matijevic.

Fotó: Gazdag Renáta

Megosztás