Se a 68-as felújítása, se az M9-es

Feladták Dél-Somogyra az utolsó kenetet – így kommentálta a térség egyik településének vezetője, hogy a több mint 10 éve ígért 68-as főút felújítását még tervbe sem vették, sőt, már az M9-es nyomvonalát is elvezették.

Akik nap mint nap közlekedni próbálnak a térség egyetlen, hivatalosan főútvonalnak kinevezett toldozott-foldozott aszfaltján, pontosan tudják: a 68-ast jó eséllyel lehetne benevezni a Magyarország legrosszabb állapotú főútvonala címre.

Ezúttal nem ecseteljük részletesen mennyire nyomvályús és balesetveszélyes, évek óta többször megmutattuk már ezt, ahogy az errefelé működő nagyobb vállalatok vezetői is elmondták tapasztalataikat.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

Mégsem történik semmilyen előrelépés. Legutóbb úgy tíz éve volt egy egyeztetés Marcaliban a 68-as felújításáról.

Akkor azt ígérték, néhány éven belül megvalósul – idézte fel Péntek László segesdi polgármester az eseményt. – Akkor még azért szorítottunk, nehogy előbb elkészüljön, mint az éppen küszöbön álló csatornázásunk. Hát, kár volt izgulni.

Tarthatatlan a műszaki állapota, kommentálta a helyzetet Lassu István lábodi polgármester. A község bő egy éve a korábbiaknál is súlyosabban megszenvedi ezt: a Barcs-Lad összekötő úton súlykorlátozást vezettek be, vagyis annak a Kaposvár felé irányuló forgalma is áttevődött a 68-asra.

Kerékpárral már nem is lehet az úton közlekedni a faluban, annyira balesetveszélyes, inkább a járdán biciklizik mindenki – érzékeltette a főút állapotát Lassu István. – Egyrészt a kamionforgalom, másrészt a nyomvályúk miatt. Miután rég elkészültek a felújítás tervei, megtörténtek a kijelölések, sőt, a kisajátítások is, teljesen érthetetlen, miért állították le az egészet. Láthatóan erre a térségre nem kívánnak költeni, úgy gondolják, sebesség- és súlykorlátozó táblák kihelyezésével meg van oldva a probléma. Ennek a leszakadó térségnek az egyedüli mentsvára a normális összeköttetés lenne.

Ezzel kecsegtetett az M9-es autópálya szintén régóta ígért megépítése is. Legalábbis eddig: a Népszava információi szerint ugyanis mégsem az eredeti nyomvonalon vezetik el a sztrádát. Az ország kelet-nyugati összeköttetését biztosítani hivatott autópálya Nagykanizsa és Kaposvár közötti szakasza Segesd északi határában érintette volna Dél-Somogyot. A kormány azonban áttervezte, így Zalaegerszeg felől az M76-os nyomvonalán Balatonszentgyörgy-Marcali irányából érné el Kaposvárt.

Az M9-es eredeti és megváltoztatott nyomvonala
Az M9-es eredeti és megváltoztatott nyomvonala

Dél-Somogyot leépítik ezzel – így Péntek László, Segesd polgármestere. – Ha nem lesz megfelelő összeköttetésünk az autópályával, remény sem marad a munkalehetőségre.

Más településvezetők is úgy vélik: úgymond, leírták ezt a térséget.

A harctéri sebészet logikája szerint úgy gondolják, már nem is menthető – taglalta Ander Balázs országgyűlési képviselő. – A nagyatádi, a barcsi és a csurgói járás az elmúlt tíz évben 10 százalékos népességvesztést szenvedett el, és nemcsak azért, mert egy születésre két halálozás jut, hanem a jelentős elvándorlás miatt is. Több ezer embernek nem maradt más választása, mint el innen. Nyilván oka van, hogy az unió térségei közül a Dél-Dunántúl hátulról a tizedik. Parlamenti felszólalásaimban ezért világítottam rá sokszor, hogy infrastrukturális fejlesztések nélkül élve eltemetik ezt a szebb jövőre érdemes térséget. Miért? Kik, hogyan és mi alapján döntötték ezt el? Számon kell kérni őket. Szeretném hinni, hogy még a 24. óra vége előtt vagyunk.

Visszafordíthatatlan károkhoz vezet, ha nem érkezik sürgős segítség a térségbe, ezt egyöntetűen állítják a gazdasági szakemberek is. Abban bíznak: még időben felülírhatja a politikai lobbiérdekeket az ésszerűség.

 

Megosztás