Segesden már oltották az időseket, még nem tudni, Nagyatádon mikor fogják

Somogy nagyobb idősotthonaiban elkezdődött a hétvégén a bent lakók koronavírus elleni oltása. A nagyatádi és a lábodi ellátottak és gondozóik mindegyike kérte a védőoltást, egyelőre nem tudják, mikor kerülnek sorra.

A Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ atádi és lábodi bentlakásos szociális intézményeiben összesen 58 ellátott és 33 dolgozó várja, hogy sorra kerüljön.

Január elején kérték be tőlünk a felmérésünk eredményét: mindkét intézményegységünkben valamennyi ellátottunk és dolgozónk kérte a védőoltást, mivel az önkéntes – számolt be róla Ivókné Pintér Melinda igazgató.

Arról, hogy mikor, kik és hányan érkeznek a védőoltás beadására, milyen vakcinával történik majd, továbbá milyen dokumentáció szükséges ehhez, arról egyelőre nem tudnak semmit. Az idősotthon dolgozói egyébként ötször tesztelték egymást november 20-a óta, legutóbb karácsony előtt. Most hétvégén aztán újabb gyorstesztre adódott lehetőség, ám ezúttal már a járási kormányhivatalba kellett menniük ezért, így ezt alig néhányan vették igénybe.

Az ország, így Somogy száz főnél nagyobb létszámú idősotthonaiban is folytatódott a hétvégén az oltás. A megye legnagyobb, mintegy 270 ellátottat gondozó segesdi Gondviselés szociális otthonát fel is hívtuk. Nemes Zita igazgató rögvest közölte:

Én nem adhatok semmilyen információt, kérem, hívja fel a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóságot.

Írtunk elektronikus levelet a főigazgatóságnak és a megyei kormányhivatalnak is. Arról érdeklődtünk, hány otthonban kezdték el a védőoltás beadását, az idősek és a dolgozók hány százaléka élt a lehetőséggel, milyen ütemezés várható a későbbiekben. Ha esetleg válaszolnának, közzé tesszük.

Egyébként az idősotthonokban élők és dolgozók az amerikai Moderna vakcináját kapják meg, írta az MTI. Ezt egyszerűbb szállítani és tárolni, mint az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-oltást, ezért inkább ezt viszik több vidéki idősotthonba. Érdekes, hogy az MTI fel is sorolja a hétvégén sorra került mind a 19 intézményt, de azok között egyetlen somogyi sem szerepel.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 

Megosztás