Segítséget várnak a nagyatádi gyerekek nyári táboroztatásához

Idén a szokásosnál is nagyobb gondot jelent sok szülőnek a gyermekéről való megfelelő gondoskodás a szünidőben. Éppen ezért szerveznek nyári tábort az iskolás korú gyerekeknek a szociális központ munkatársai.

Nagy számban élnek Nagyatádon is olyan családok, amelyekben a szülőknek alig maradt szabadságuk a nyárra. A gyermeküket egyedül nevelők különösen nehéz helyzetben vannak. Korábban is megoldandó feladat elé állította a felnőtteket a két és fél hónapos szünidő, most ez fokozottabb: a járvány miatt kényszerű szabadságra kellett menniük, így még kevesebb idejük maradt a vakációra, a gyermekükről való személyes gondoskodásra.

Ezen igyekszik segíteni a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ (RSZSZK): általános iskolás gyerekeknek szervez tábort. A költségeket is fedezi a július 6-10. közötti turnusra, de a központ munkatársai abban bíznak, hogy még több gyereket sikerül táboroztatniuk. Ehhez pedig összefogást és segítséget remélnek.

Nagyon örülnének a nagyatádi családok, ha sikerülne több tábort is tartanunk, biztos, hogy igény van rá – mondta Harkály Gyula szervező. – Valójában ehhez még több pénz, ill. bármilyen más felajánlás jól jönne. Legyez az élelmiszer, buszoztatás, egy helyszín felajánlása, örömmel vennénk személyes közreműködést is: ha pl. valaki főzne, esetleg egy bemutatót vagy kreatív foglalkozást tartana.

A táborok biztonságosak lesznek, betartanak minden vonatkozó előírást. A szülőknek is nyilatkozniuk kell a gyermek egészségügyi állapotáról.

Jó lenne, ha minél több gyereket tudnánk táboroztatni. Ha lehetőségünk lesz, több turnust is szervezünk – mondta Novicsné Szamosi Lívia szervező. – Nem kifejezetten hátrányos helyzetű családokra gondoltunk: bárki jelentkezhetne, akinek gondot jelent a gyermeke nyári elhelyezése.

A szervezők a RSZSZK telefonszámán várják a felajánlásokat: a 82/454-330-as számon magánszemélyek és vállalkozások egyaránt jelezhetik segítő szándékukat.

A gyerekek szünidei elhelyezése lesz a témája a Nagyatádi VTV eheti adásának is szerdán 18.00 órakor.

 

Megosztás