Semmit nem tudni a nagyatádi COVID-oltásról

Mikor, hol, melyik vakcinával oltathatom be magam, egyáltalán: a betegségem lehetővé teszi-e ezt? Mire volt jó a regisztráció, ha azt se kérdezték meg, krónikus beteg vagyok-e? Sorakoznak a kérdések, válasz egy sincs.

Mind többen hívják a háziorvosokat, és érdeklődnek az állami kommunikáció szintjén a csapból is folyó koronavírus elleni oltásról. Természetesen mi továbbítottuk is volna ezeket az alapkérdéseket a kormányhivatal népegészségügyi osztályának, de mivel hónapok óta semmilyen tájékoztatást nem adnak, nem futottunk fölösleges köröket.

A nagyatádi háziorvosoktól annyit tudtunk meg: kb. egy hete kaptak egy levelet az említett hivataltól. Ebben azt igyekeztek felmérni, adottak-e a helyi alapellátás rendelőiben a feltételek, pl. a védőfelszerelések vagy az újraélesztéshez szükséges eszközök. Azóta semmi hír.

Azt kiderítettük, hogy a négy helyi háziorvos és a rendelőik teljes személyzete beoltatta magát Kaposváron, kb. két hét múlva fogják megkapni az ismétlő oltásukat.

– Nagyon sokan telefonálnak, megállítanak az utcán, és kérdezik, lesz-e oltóanyag, mikor, melyik típus, hol lesznek az oltópontok Nagyatádon – mondta dr. Erdő Gabriella háziorvos. – Azt panaszolják az emberek, hogy regisztráltak, de nem kaptak semmilyen visszajelzést. Másoknak az a gondjuk, hogy a családjuknak egyetlen elektronikus postacímük van, arról csak egy jelentkezést fogadott el a rendszer. Nem kevesen vannak azok sem, akiknek se e-mail-címük, se telefonjuk. A mélyszegénységben élőket teljesen figyelmen kívül hagyják.

A doktornő elképzelése szerint ki fognak jelölni, mondjuk két rendelőt, hogy ott oltsák majd a nagyatádiakat. Remélhetőleg kapnak majd egy listát, ami alapján behívják az embereket, és pl. délután egytől négyig csak oltani fognak. Az biztos, hogy egy helyen óránként legföljebb tíz vakcinát tudnak beadni, hiszen fél órára le kell ültetni a betegeket, és a nem csekély adminisztrációt is el kell végezni közben.

Kérdés, mi alapján tudják majd rangsorolni a vakcinára várókat, hiszen a regisztrációs ívből még az sem derül ki, van-e krónikus betegsége az illetőnek. Ráadásul a háziorvos miként fogja eldönteni, hogy különféle betegség, allergia esetén egyáltalán beadhatja-e a védőoltást. Egyszóval, rengeteg a megválaszolatlan kérdés az ügyben, és nem túl biztató előjel, hogy a háziorvosok is interneten próbálnak tájékozódni. Egyelőre tehát ennyi az oltási terv Nagyatádon.

Megosztás