Sikeres ifista és serdülő évzárás, búsuló felnőttek

Négy ponttal búcsúzott a 2016-os évtől a II. osztályú pontvadászatban szereplő serdülő és ifjúsági lánycsapatunk. Női és férfi felnőtt csapatunk azonban kevésbé zárták sikeresen a múlt hetet: idegenben érte őket vereség.

Összefoglaló Vörös Sándor beszámolói alapján. Részletekért kattintson a www.rkcnagyatad.hu oldalra!

 

SERDÜLŐ II. OSZTÁLY 2017/2018 – 9. FORDULÓ
Rinyamenti KC – Marcali VSZSE
22 – 19

Négy ponttal búcsúzott a 2016-os évtől a II. osztályú pontvadászatban szereplő serdülő és ifjúsági lánycsapatunk: előbbi három, utóbbi tíz góllal verte hazai pályán a Marcali VSZSE alakulatait az idei utolsó játéknapon.

– A vártnál nehezebben, de végig vezetve sikerült a két pontot itthon tartani. A serdülő bajnokságban ugyan most egy hosszabb szünet következik, de az U13-asoknak még két játéknapon helyt kell állni ebben az évben. Azokon ennél sokkal gyorsabb és pontosabb játékra lesz szükség. A javuláshoz további sok–sok munka és még több alázat szükséges! Gratulálok a győzelemhez!” – mondta Siklerné Bárány Henriett, a serdülők mestere.

– A lányok igazi csapatként, fegyelmezetten küzdöttek, betartva az edzői utasításokat. A kemény védekezés és mögötte egy jó kapusteljesítmény megalapozta a sikert, s a támadójátékunk is eredményes volt. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Nagyon nehezen indult a szezon, de az elmúlt egy hónapban mutatott teljesítményért megérdemlik a lányok az elismerést.” – értékelte a lányok teljesítményét az ifjúsági csapat edzője, Nagy Renáta.

Serdülőink így a hatodik, míg ifistáink a hetedik helyen állnak jelenleg.

Együtteseink e két mérkőzéssel befejezték szereplésüket a 2016-os naptári évben. Legközelebb január végén lépnek csak pályára.

 

NBI/B NYUGATI-CSOPORT 2017/2018 – 10. FORDULÓ
EU-FIRE Mosonmagyaróvár – Rinyamenti KC
35 – 14

Súlyos vereséget szenvedett a sok sebből vérző felnőtt női csapatunk az EU-FIRE Mosonmagyaróvár vendégeként: lányaink huszonegy találattal maradtak alul az első számú bajnokesélyesnek számító ellenféllel szemben.

Az UFM Aréna lelátóit szépen megtöltő, közel ezer fős hazai tábor örömjátékot és nagyarányú győzelmet várt. A harmadik percben ők nem, de mi elégedettek lehettünk, hiszen 1–1 állt az eredményjelzőn. A folytatásban azonban nem volt kegyelem, a házigazdák egy 4–0-s sorozattal 5–1-re elléptek. A mieink játéka, főleg támadásban bőven hagyott kívánnivalót maga után, sokszor lövőhelyzetig sem sikerült eljutni, vagy, ha igen, akkor a labda messze elkerülte a kaput. Ebből kifolyólag nem volt meglepő, hogy az első negyedóra után a Rinyamenti KC neve mellett négy gól állt, abból kettő büntetőből született…

Mindeközben a házigazdák szinte rendszerint kíméletlenül büntették lányaink hibáit, előnyük fokozatosan vált egyre megnyugtatóbbá. Hozzá kell tenni, hogy csapatunknak volt egy jó periódusa, amikor mínusz hatról kétszer is visszajött mínusz négyre (11–7, 12–8), de ennél többre nem futotta, sőt, a szünetig hátralévő időt 4–1-re elveszítette, így féltávnál 16–9-es részeredményt rögzíthettünk.

A második játékrész elején két nagyatádi gólra egy mosonmagyaróvári válasz érkezett, majd a hazaiak rátettek egy lapáttal, s tizenhárom perc leforgása alatt produkáltak egy 10–0-s (!) rohamot (27–11). Mindeközben Bognár Róbert folyamatosan küldte pályára a friss embereket, míg a mieink oldalán javarészt az ifjúsági együttesünkből feljátszók kaptak több lehetőséget. A hátralévő idő örökkévalóságnak tűnt, de az óra végül csak lepergett, s véget vetett a mieink vesszőfutásának…

– Nagyon nehéz szavakat találni egy ilyen mérkőzés után… Előzetesen nem így terveztük, nagyjából húsz percig tudtuk tartani a lépést. Huszonöt eladott labda mellett huszonöt lehetőséget hagytunk ki, nem követhetünk el ennyi hibát ezen a szinten. Kapusainknak nagyon sokat köszönhetünk, ha nem így teljesítenek, abban az esetben még súlyosabb vereséget szenvedünk. Rengeteg problémával, sérüléssel küzdünk, de mennünk kell tovább, s a hátralévő két hazai mérkőzésünket meg kell nyernünk, függetlenül a csapatösszeállítástól. Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez, komoly erőt képviselnek, biztosra veszem, hogy rögtön visszajutnak az élvonalba. – összegezte a mérkőzés tanulságait a női csapat edzője, Mato Matijevic.

 

NBII DÉL–NYUGAT 2017/2018 – 8. FORDULÓ
Hőgyészi SC – Rinyamenti KC
30 – 26

Felnőtt férficsapatunk fordulatos, kemény csatát vívott a Hőgyészi SC vendégeként, de a szünetbeli döntetlent követően végül négy góllal alulmaradt Tamásiban a nyolcadik fordulóban lejátszott mérkőzésen.

Ha valamikor készülne egy rövid összeállítás arról, hogy az ellenfelek mely helyszínekre nem járnak szívesen vendégszerepelni, akkor a Vályi Péter Szakképző Iskola tornacsarnoka vélhetően megemlítésre kerülne benne. Bár a Hőgyészi SC a múltban rendre középcsapatnak számított, gyakorlatilag kijelenthető, hogy a riválisok nem a két pontért utaztak Tamásiba, hiszen a Barabás–alakulat hazai környezetben minden ellenlábasára komoly veszélyt jelent(ett).

Gyorsan tegyük hozzá, hogy a mieink ebben a szezonban egy negatív idegenbeli szériát már lezártak, hiszen két héttel ezelőtt több, mint négy év után fektették két vállra pályaválasztóként az MKP Siklós KC alakulatát. Ebből mindenképpen lehetett meríteni, s a nehéz őszi hajrára kanyarodva nem kérdés, hogy egy hasonló tett mekkora lökést jelenthetett volna.

Csapatunk jól is kezdett, a hatodik percben 4–1-re, majd hárommal később 6–2-re vezetett. A házigazdák próbáltak zárkózni, de két gólnál közelebb nem kerültek (11.p.: 4–6), majd a 17. minutumban újfent négytalálatnyi volt a különbség (5–9). Ekkor jött azonban egy hullámvölgy: hat percen keresztül nem sikerült bevenni a hazaiak kapuját, a HSC pedig minimálisra csökkentette hátrányát.

A mieink a második játékrész elején kétszer is vezetést szereztek, de 14–15 után ötperces nagyatádi gólcsend és egy 4–0-s hazai sorozat következett. A tolnaiak előnyüket a felvonás derekáig megtudták őrizni, majd együttesünk ismét utolérte ellenfelét. A két gárda 22–22-ig egymás nyomában haladt. Majd ismét felülkerekedett a hazai csapt. Fáradó csapatunk ebből a hátrányból már nem tudott visszakapaszkodni, a végét jelző dudaszó pillanatában 30–26-s végeredményt könyvelhettünk el.

– Nehéz mérkőzésre számítottam és nehéz is volt. Az első félidőt nagyon jól kezdtük, uraltuk a játékot, elöl magabiztosak voltunk, hátul pedig rákényszerítettük az ellenfél játékosait a lövésekre, amibe sokszor bele is hibáztak. A játékrész végére picit elfáradtunk, ezt kihasználta a hazai csapat és döntetlenre mentette az első harminc percet. A második félidőt két góllal kezdtük, de ekkor megtorpantunk, és a házigazdák hibáinkat folyamatosan kihasználva hárommal megléptek. E hátrányunkat még sikerült ledolgoznunk, 20–20-nál egyenlítettünk, sőt, emberelőnybe is kerültünk, de egy buta kétperces kiállítás után az ellenfél kíméletlenül büntetett. A hajrában futottunk az eredmény után, nehezen tudtunk megküzdeni a rengeteg kiállítással, melynek köszönhetően nagyon el is fáradtunk. Előzetesen a hazaiak esélyesebbnek tűntek, de a mögöttünk hagyott hatvan perc alapján úgy gondolom, nyerhető mérkőzés volt, van bennem hiányérzet. – vonta le a következtetéseket a csapat játékosa, egyben edzője, Takács László.

 

Megosztás